2013 szeptemberében egy 32 éves nő és édesanyja között alakult ki szóváltás nagykanizsai lakásukon: az ingerült lány szitkozódott, ráütött az anyja kezére, majd meg is rugdosta.
– A sértett az utcára menekült, a lánya követte, az utcán is rátámadt, ütötte, majd rávetette magát. A segítségért kiáltó, földön fekvő édesanyját ekkor még többször, nagy erővel megütötte – tájékoztatta a Borsot dr. Kondákor Ferenc, Zala megyei főügyész.
A sértett agyrázkódást és 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. Pár hónappal később, 2014 tavaszán a lánynak gyűlt meg a baja a volt élettárásával. A nagykanizsai Capri presszóban találkoztak, amikor is megromlott viszonyuk és ittasságuk miatt szóváltásba keveredtek. A volt élettárs megtépte a lány haját, többször megütötte, és sörrel is leöntötte. Miután a presszóból kizavarták őket, a férfi a közeli buszmegállóban utolérte a lányt, rángatta, majd ütötte, ahol érte, és meg is rugdosta.
Az ügyészség az egyik vádiratában a lány ellen testi sértés büntette miatt, a másikban pedig a volt élettárs ellen garázdaság és testi sértés vétsége miatt emelt vádat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.