Súlyos állapotban került a karvaly a mályi Madármentő Állomásra. A kistestű ragadozó madarat áramütés érte, leállt a keringése, és a bal lába már kezdett elhalni. A jobb oldalán pedig eltört a medencecsontja. Lehoczky Krisztián mégsem mondott le róla, tizennyolc nap alatt meggyógyította.
– Mágnesterápiát alkalmaztunk nála, mellette napi négyszer, háromnegyed órán keresztül masszíroztam a kis lábait, hogy helyreálljon a keringése. Ahhoz, hogy a medencéje összeforrjon, több időre volt szükség – mondta el a Borsnak Krisztián.
A mentést az is nehezítette, hogy a hím karvalyok fogságban depresszióba esnek, nem hajlandóak enni, és gyakorlatilag éhen halnak. Krisztián a beteg madarat három napig szondával táplálta és csodával határos módon utána magától enni kezdett. – Kicsit meg is szelídült, de vigyáztunk arra, hogy ne szoktassuk magunkhoz, hiszen ő ragadozó madár. Miután teljesen meggyógyult, visszaengedtük a szabadba – tette hozzá a madármentő.
A Lehoczky családban mindenki részt vesz az állatok mentésében. Krisztián kislánya, Kira már tízéves korában helyre tette egy gólya törött szárnyát. A család tavaly huszonhét madárfaj negyvenhárom példányán segített.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.