Aktuális

Gúnyolták, de 93 évesen ledoktorált

Bors

Létrehozva: 2014.04.26.

Megélte mindkét világválságot, amit disszertációjában összevetett. Szerinte a világ egyikből sem tanult. Volt színész, képviselő és műsorvezető is.

Tanulni sohasem késő! Erre élő bizonyíték az ausztrál Lis Kirkby, aki 93 évesen doktorált le gazdaságtudományból a Sydney-i Egyetemen.

– Igen, persze, hogy nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltam. Ez talán életem legnagyobb teljesítménye – nyilatkozta a britnek született idős hölgy, aki egyúttal most rekorder lett Ausztráliában: ő a legidősebb korban doktorit szerzett ember.

Disszertációja a 2008-as pénzügyi világválságot hasonlította össze a harmincas évek gazdasági válságával. És ami ebben különleges: az egyetem 50 ezer hallgatója közül ő az egyetlen, aki mindkét gazdasági katasztrófát megélte. Munkájában arra a következtetésre jut, hogy a politikusok egyikből sem tanultak semmit. „A válságok nyomán bevezetett megszorítások ugyanis az öregeket, a fogyatékosokat és a rászorulókat sújtják leginkább, a módosak viszont könnyedén megússzák azokat” – állapítja meg.

Az 1921-ben, Észak-Angliában született asszony 17 évesen otthagyta az iskolát, hogy gondoskodjon apjáról és testvéréről, anyja ugyanis megbetegedett. Akkor már a gazdasági válság miatt rég elvesztette minden vagyonát az egykor gyárt is tulajdonló családja. Lis színésznőnek állt, a második világháború után pedig Malajziába költözött orvos férjével, ahol rádiós műsorvezetőként dolgozott.

1965-ben továbbálltak Ausztráliába, ahol az asszony megint színészkedni kezdett, a hetvenes években még egy tévésorozattal is híres lett, ami először foglalkozott behatóbban a meztelenség és a homoszexualitás témakörével is. Majd politikusnak állt: 1981-től 98-ig Új-Dél-Wales tartományi parlamentjében volt képviselő. Később birkafarmot létesített.

– Lelkesedned kell dolgokért – vallja az asszony –, az nem igaz, hogy nyugdíjasként mást se kell csinálni, mint golfozni, tekézni vagy a barátokkal ücsörögni.

Persze 85 évesen nem volt könnyű egyetemre mennie, hiszen, amikor ő még iskolába járt, palatáblára írt. Most meg a számítógéppel kellett barátságot kötnie. De megfogadta: legyőzi „azt az átkozott izét” – ahogy ő fogalmaz. Sikerült, bár elismeri, hogy az első piszkozatot a mai napig kézzel veti papírra, mert úgy jobban működik az agya.

Kirkby asszony azt is elmesélte, hogy az egyetemen gúnyban is volt része azoktól a hallgatóktól, akik az unokái lehettek volna. Nem értették, miért csinálja, hiszen úgysem kap már állást az akadémián. De neki erre is volt válasza: mert elbűvöli az a tudás, amit felfedez.

Most azt szeretnék a gyerekei, ha új kihívásként megírná élete történetét – számol be a Bild.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714994710
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192869_auto_resized.png
metropol.hu

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714994710
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714994710
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714994710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika