Félpucér szelfije miatt nem indulhat a Miss Anglián

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 14. 14:00
Egy brit modell nagy álma volt, hogy részt vehessen a Miss Anglia szépségversenyen, ám már a selejtezők során kizárták őt a versengésből. A bűne az volt, hogy félmeztelenül fotózta le saját magát egy mellrákellenes kampány számára.
Bors

A 22 éves Georgia Eden modellként keresi kenyerét, és az idei évben szerette volna szépségversenyeken is megmérettetni magát. Azonban döbbenten kellett tudomásul vennie, hogy a Twitter-oldalára feltöltött, a mellrák elleni küzdelem fontosságát magyarázó, topless szelfiképe miatt már az előválogatókon sem vehet részt.

– Borzasztó csalódott vagyok, hogy azzal vádolnak, hogy szexképek készültek rólam, holott erről szó sincs. Egy modellügynökségen keresztül kaptam ezt a munkát, egy mellrákellenes alapítvány miatt fotóztam le magam félmeztelenül, de még a mellbimbóimat is eltakartam.

- A modellkedés az életem, ha tudom, hogy bármi bajt okoz ez a képem a szépségverseny szervezőinél, akkor soha nem rakom ki a képet az oldalamra. Olcsó lányként akarnak beállítani, pedig még a strandon sem monokinizem – nyilatkozta a Daily Mailnek Eden.

Miss Eden a mellrák elleni küzdelemhez készített képe...

A Miss Anglia szervezője, Beverley O’Neill ugyanakkor azt állítja, Eden sem külsejében, sem viselkedésében nem megfelelő résztvevője a versenynek és esze ágában sincs visszavonni a lány kizárását.

– Ennek a nőnek mindenhol ott van a melle, az egész internet tele van a lenge ruhás, szexi képeivel. Glammodell akar lenni, így nekünk nincs rá szükségünk, mert az ilyen lányok nem illenek a szépségversenyünk szellemiségéhez – idézi a brit lap O’Neillt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.