Bénán hamisított pénzt, azonnal lebukott Attila

autó
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 18. 19:30
Hamis pénzen próbált meg kocsit vásárolni egy férfi Kisszálláson. Az eladó azonban rájött, hogy átverték, a rendőrök pedig egy órán belül elfogták D. Attilát. Kiderült: rendelésre dolgozott, így rövid időn belül megbízóját is elkapták.
Bors

D. Attila még április 15-én hajtott egy kisszállási házhoz, hogy az egyik helyi férfitől megvegye a kocsiját - olvasható a police.hu oldalán.

A vásárlás megtörtént, a férfi kifizette az autót, melyet bérelt szállítóautóra rakatott, és elvitt a helyszínről. Amint lelépett, az eladó átszámolta a kapott pénzt, és azonnal rájött: átverték, ugyanis több bankjegy is hamis volt.

A felháborodott férfi azonnal hívta a rendőrséget, akik egy órán belül elfogták a Soltvadkert körül autózó vevőt. D. Attilát előállították, és a ruhájában megtalálták a hamis öt és tízezer forintos bankjegyeket, melyeket helyben le is foglaltak. Kiderült azonban, hogy a férfi nem egyedül, hanem rendelésre dolgozott, így a megbízóját, P. Imrét egy nappal később kapták el. A férfi tagadta a bűnöket.

– Kihallgatásuk során P. Imre a bűncselekmény elkövetését tagadta, míg társa részben beismerte azt. A rendőrség kezdeményezte a férfiak előzetes letartóztatását - tájékoztat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.