Bedrogozta és molesztálta 60 diákját

iskolás
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 25. 22:00
90, meztelen gyerekeket ábrázoló képet találtak. 40 évig tanított szerte a világban, újabb áldozatok jelentkezhetnek. Mindenki retteg az iskolában, senki nem tudhatja, eszméletlen állapotban nem vált-e a rém áldozatává.
Bors

Az életét nagy megbecsülés közepette leélő, amerikai születésű tanár, William James Vahey legalább 60 diákját molesztálta, méghozzá a lehető legocsmányabb módon: altatókat adott be a gyerekeknek, majd álmukban hajtotta végre undorító tetteit. Ráadásul le is fotózta mindezt, a rendőrség talált egy pendrive-ot, amelyen 90 fotó szerepelt 60 meztelen fiúval.

Vahey és felesége - senki nem sejtett senkit

Az áldozatok mindannyian az észak-londoni iskola, a Southbank International School tanulói – az elit suli éves tandíja mintegy 9 millió forintnak felel meg. Az iskolába 758 diák jár. A gyerekek egytől-egyig 10 és 16 év közöttiek.

A tanár a múlt hónapban öngyilkosságot követett el hazájában, Minnesotában egy hotelben, két nappal azután, hogy meggyanúsították a molesztálásokkal. A 64 éves férfi egész életében, 40 éven át tanított, mindenki tisztelte, utolsó éveiben egy hatalmas londoni házban élt, felesége és két gyermeke volt. Szerte a világban tanított élete során, Szaúd Arábiától Spanyolországon át Görögországig, így feltételezhető, hogy sok egykori diákjával bánt el hasonló módon.

Az iskola, ahol a rém tanított

- Képtelen vagyok aludni, egyszerűen sokkot kaptam a hír hallatán – mondta egy anya, akinek a gyermeke szintén a Southbankba járt. – A fiam 13 éves. Ugyan nem szerepel a fotókon, de soha nem fogom megtudni, nem vált-e ennek a szörnynek az áldozatává… Most minden gyerek a suliban azt kérdezi: „Anya, engem is molesztáltak?”

Megdöbbentő, de Vahey akár meg is úszhatta volna tettét, ha a véletlen nem játszik ellene. Az iskola takarítónőjét ugyanis lopásért kirúgták, a nő az eltulajdonított pendrive-ot hónapokkal később nézte meg. Időközben Nicaraguába költözött, ám a fotókat felfedezve visszatért Londonba, és átadta a meztelen fiúkról készült képeket az iskola vezetőinek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.