Svetlana Kerikov hároméves fia tavaly december 22-én halt meg, miután a nő erőszakos férje egyszerűen kidobta őt egy brooklyni felhőkarcolóból, majd maga is leugrott. A kicsi ugyan túlélte a zuhanást, de a kórházban, a karácsonyi pizsamájában belehalt sérüléseibe - írja az American Daily News.
Svetlana így nem csak gyermekét vesztette el, de annak apját is, aki öngyilkosságával kiírta magát az igazságszolgáltatás elől.
A 32 éves hegedűművésznek nem adatott meg, hogy amíg gyermeke él, játsszon neki. Most, hónapokkal a tragédia után viszont megtörtént. Az összetört anya több mint 150 ember előtt játszhatott egy hangversenyen, amit kislánya emlékére rendeztek. Az eredetileg az ukrajnai Rosztovból származó nő egy szólót is játszott lányának, amit az alábbi videón lehet megnézni.
Hihetetlen, hogy bírta könnyek nélkül azokat a pillanatokat, amik valószínűleg a legnehezebbek közé tartoztak életében. A nő azt mondja, a zenén keresztül próbálja meg feldolgozni a tragédiát, mert a zene számára mindig is a szenvedélyről szólt. “Így beszélek az emberekhez, akár ismerem őket, akár nem. Ez egyfajta terápia számomra” - mondta.
“Sokat énekeltünk és táncoltunk, de sosem játszottam neki a hegedűmön. Úgy terveztük, hogy majd akkor mutatom be neki a hangszert, ha kicsit nagyobb lesz. Tudom, hogy itt volt velünk, és hallgatta a koncertet” - folytatta elcsukló hangon az anya.
A hatvanfős nagyzenekar egyébként egy olyan szimfóniát játszott, amit Leopold Mozartnak, Wolfgang Amadeus Mozart édesapjának tulajdonítanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.