Pokollá teszik életünket a zaklatók

fenyegetés
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 07. 12:00
11 281 SMS-t írt volt szerelmének egy magyar nő, három hónap alatt óránként átlagosan öt szöveges üzenetet küldött exének. Zaklatás vádjával állították bíróság elé. A Bors az eset kapcsán fókuszált a zaklatókra és áldozataikra.
Huszti Zoltán, Balajti Péter

120 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek egy 26 éves nőt, aki több mint tízezer SMS-sel bombázta egykori partnerét, hogy újraéleszthesse a kapcsolatukat. Mi állhat a zaklatás hátterében, miért akar valaki ártani annak, akit szeret vagy szeretett? Végh József kriminálpszichológus a zaklatás kapcsán két fontos indítékot is említ. 

Súlyos lelki zsarolás

– A reménykedő abban bízik, hogy az igyekezete és a kitartó ostroma annyira meghatja a másik felet, hogy az beadja a derekát, és megtörténhet a visszarendeződés. A bosszúálló típus pedig azért nem hagyja békén a másikat, hogy az is úgy szenvedjen, ahogyan ő a szakítás miatt. Utóbbi a nehezebb eset, mert ott személyes megfélemlítés, tettlegesség is képbe kerülhet – magyarázza a szakember.

Szerinte érdekes módon az esetek egy részében működik a zaklatás, s a másik fél enged a zsarolásnak. – E mögött gyakran az a félreértés áll, hogy az illető összekeveri a fontosság érzését a szerelemmel – figyelmeztet.

Végh azt tanácsolja, érdemes egyszer válaszolni, a továbbiakban viszont ne reagáljunk rá. – Az újabb és újabb reakciók ugyanis azt erősítik a másikban, hogy jó úton jár, üzenete célba ért. Még akkor is, ha elutasítóak vagyunk. A zaklatókat nehéz befolyásolni, mert általában nem normális személyiségműködésről van szó, az ilyen emberek érzelmileg nem egészségesek. Nem tud­ják feldolgozni a visszautasítottságot, képtelenek érzelmi-lelki módon elvégezni a bánatmunkát.

Árulkodó jelek

Vajon lehetnek árulkodó jelek? Roboz Zsóka mediátor szerint igen. – Amit később zaklatásnak érzünk, az egy kapcsolat elején, mértékét tekintve nem zavaró, sőt kifejezetten vonzó lehet! Sok ember számára jólesik a felfokozott érdeklődés, az ezzel járó törődés, figyelem, amit saját személyiségüknek tulajdonítanak. Hol­ott ez a fajta felfokozott érdeklődés ugyanolyan indokolatlan, értelmetlen, mint a zaklatás, csak a pozitív dolgokat az ember nem próbálja magyarázni, hanem egyszerűen elfogadja, boldog tőle.

Az elején jólesik, sőt a figyelemhiányban szenvedők számára kifejezetten pozitív jelnek tűnik, ha kap 4-5 SMS-t, hogy hiányzik, a kedves eszébe jutott. Holott ez is egyfajta zaklatás, manipulálás, aminek a lényege, hogy a másik fél kapcsolatukról alkotott elképzelései megvalósulhassanak. A gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, a figyelem mögött valójában nincs semmi. A körberajongott, miután eltelt a hódolattól, hátrább lép, vagy megpróbálja egy kicsit eltolni magától a másikat. Ô pedig ilyenkor bepánikol, attól tartva, hogy kiderül: a figyelmén kívül semmit sem képes felmutatni.

Éppen ezért ráerősít arra, ami korábban már bevált: még több figyelemmel, törődéssel. Ilyenkor szokott elszabadulni az őrület. A zaklató elveszíti az önkontrollját, és rászűkül a problémára. Úgy véli, élete összes gondja ettől az egy személytől függ, s az egész élete megoldódna, ha visszafordíthatná a szakítási folyamatot. Onnantól pedig csak ennek él. Mivel a zaklatáshoz is két ember kell, ha nem reagálunk, kiolthatjuk – tanácsolja a párkapcsolati szakértő. 

Kínzó féltékenység

– Félreérthetnek egy kedves gesztust, továbbgondolhatnak, belemagyarázhatnak olyasmiket, amik valójában nincsenek is. Sőt, személyes kapcsolatra sincs feltétlenül szükség, elég csak a sztárokat szerelmükkel bombázókra gondolni, akiknek szavait, tekintetét, dalszövegeit kisajátítják, személyes felhívásnak tekintik.

Szlobodnyik Csaba klinikai szakpszichológus szerint a zaklatóknál kötődési problémáról beszélhetünk, az illető nem tud elengedni, amiben korábbi élmény is közrejátszhat.  – Ez a fajta ragaszkodásból fakadó probléma nem feltétlenül egy párkapcsolat végén jelenhet csak meg. Ha nincs is gond, a veszteségtől való félelem hatására a későbbi zaklató féltékenységi jeleneteket produkálhat, éppen ezért a zaklatók nagyobb eséllyel válhatnak féltékennyé.

A nemek között nem látok eltérést, ugyanakkor az életkor növekedésével csökkenhet a zaklatóvá válás, mert az idők folyamán megélt szakítások hozzájárulhatnak a veszteségfeldolgozáshoz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.