Kerékpárlopásnak indult, de mulatságos bűnügy lett egy betörő esetéből. A rendőrségre kerékpárja eltűnése miatt tett bejelentést egy férfi szombat reggel Ásotthalmon. A helyszínre érkező egyenruhások a járművet a helyi pizzéria tárolójában, a tolvajt a közeli templomkertben találták meg. A 61 éves S. Tibor zavaros magyarázattal szolgált a zsaruknak, akik felgöngyölítették a szövevényes bűnesetet.
A Szegeden hajléktalanként élő S. Tibor előző este érkezett Ásotthalomra. Előbb megfújta az említett biciklit, majd betört egy bölcsődébe, ahonnan egyebek mellett ruhákat és tisztálkodó szereket vitt el. Ezen kívül tűzet is gyújtott, mert fázott.
Reggel a pizzériába ment, ahol berúgott. A biciklit ott hagyva a templomkertbe ment, ahol betört egy melléképületbe - itt találtak rá a rendőrök. A betörés közben a gyanúsított megvágta magát, így az egyik ujja még akkor is vérzett, amikor az egyenruhások elfogták.
S. Tibor tagadta az ellene felhozott vádakat, védekezése szerint egy ismerősét kereste a településen, valamint a plébánostól akart pénzt kérni. Lopás miatt indult ellene eljárás, a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását - írja a police.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.