Egy lövedékkel a fejében él 19 éves kora óta Cövek Sándor. A 62 éves csúzai férfi egyetlen élő rokona az az unokatestvére, aki egy esküvőn fejbe lőtte. Miután félig lebénult, szomszédok segítségével, magányosan tengeti életét.
Kis magyar falu Csúza Mohácstól húsz kilométerre, de már a magyar–horvát határ túlfelén. Itt él Cövek Sándor, vagy ahogyan a falubeliek becézik, Sanci bácsi. A horvát-baranyai férfit egy esküvőn a saját unokatestvére lőtte fejbe 1971-ben. Azóta él egy ólomlövedékkel a koponyájában.
– A násznép már nagyon ittas volt, amikor az unokatestvérem elővette a pisztolyát, és az udvaron lövöldözni kezdett – emlékszik a végzetes éjszakára Sanci bácsi. – Az egyik golyó a jobb szemem alatt talált el. Több durranást hallottam, majd zsibbadást éreztem. Fel sem fogtam, mi történt, csak valami bizsergett a fejemben.
Az volt a legfurcsább, hogy a seb nem vérzett. Unokatestvére azt mondta, a szobában lévő lámpát akarta kilőni, de rosszul célzott. Ez azonban aligha volt vigasz a fiatal férfinak, akinek az élete ezzel a lövéssel megpecsételődött. A falu kocsmárosa száguldott vele kórházba Eszékre, ahol megdöbbentek az orvosok. Tanácstalanok voltak, ezért továbbküldték a beteget Belgrádba. A golyót azonban ott sem merték eltávolítani.
– A lövedék több fontos idegközpontot is megsértett, ezért a bal oldalamra lebénultam – ismerteti a szörnyű következményt Cövek Sándor. – A műtét további kockázattal járt volna, így nem egyeztem bele. Három évig feküdtem a belgrádi kórházban, de mert nem tudtak már tovább javítani az állapotomon, hazaengedtek. Azóta is félig béna vagyok.
Cövek Sándor a baleset idején egyetemista volt, de tanulmányai folytatásáról ezek után szó sem lehetett. Hatvanszázalékos rokkantságot állapítottam meg nála. Végül segédraktáros lett, ezt a munkát fél kézzel is el tudta látni. 1986-ban küldték rokkantnyugdíjba. 2002 óta egy szál magában él. Egyetlen élő rokona éppen az az unokatestvére, aki tönkretette az életét.
Mint az a röntgenen is látszik, a hét milliméteres ólomlövedék öt centire fúródott be a koponyájába
– A mai napig nem tudom megbocsátani neki. Egyébként soha nem is kért bocsánatot. Megúszta másfél éves börtönnel. Húsz éve, a háború óta nem láttam, mert Németországban él, de nem is vagyok rá kíváncsi – szögezi le Sanci bácsi.
Félkézzel főzni ugyan nem tud, de sok mindent megtanult már, néhány jóindulatú szomszéd segítségével elboldogul. Szeret sétálgatni, olvasgatni.
– Amin változtatni nem tudok, abba bele kell törődni, elfogadni az életet úgy, ahogyan alakult, és megpróbálni annak örülni, amiben részünk van – fogalmazza meg életfilozófiáját a pórul járt férfi búcsúzóul.
