Három rejtélyes haláleset egyetlen nap alatt

holttestek
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 16. 23:00
Egy 22 éves nő holttestére bukkantak a rendőrök egy motelben, majd pár órával később egy 51 éves nőét húzták ki a vízből. Újabb pár óra leteltével egy ismeretlen férfit találtak holtan egy építkezésen. Mindez a New York-i városrészben, Queensben.
Bors

Sűrű napjuk volt a queensi hatóságoknak: három holttestnél helyszíneltek 24 órán belül. Egy 22 éves, kaliforniai lány tetemét a Surfside Three Motel egyik emeleti szobájában találták meg szombat délelőtt 11:20 körül. A személyzet beszámolója szerint utoljára hajnali háromkor látták élve. Két férfivel jelentkezett be a recepción, akik viszont azóta eltűntek. A motelben egyébként órákra is lehet szobát kivenni: egy négyórás ott tartózkodás 72, egy egész éjszaka 150 dollárba kerül. Így nem kizárt az sem, hogy a nő csak egy légyottra ugrott fel alkalmi ismerőseivel a nem túl barátságos motelszobába.

Körülbelül egy órával az után, hogy a fiatal nőre rábukkantak, máris egy másik esethez riasztották a zsarukat. Egy 51 éves nőt húztak ugyanis ki a Hunter Pointnál a vízből holtan. A Daily News beszámolója szerint Judy Soo Hoo teljesen fel volt öltözve, testén semmilyen erőszakos bűncselekmény nyomai nem voltak láthatóak.

Délutánra egy következő rejtélyes eset jutott a rend őreinek: fél hat tájban egy férfi holttestéhez riasztották őket egy építkezésre. Aazt gyanítják, hogy a farmert és kapucnis pulóvert viselő férfi maga választotta a halált, s egy épület hatodik emeletéről vetette magát a mélybe. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.