Elfogták a nagykörösi néni gyilkosait

Nagykőrös
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 23. 16:00
A Pest megyei nyomozók két férfit fogtak el, akik 2013 szeptemberében nagykőrösi családi házában bántalmaztak egy idős asszonyt, aki később belehalt a sérüléseibe.
Bors

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak - K. Bence 27 éves és T. Richárd 21 éves ceglédi lakosok - 2013. szeptember 11-én a hajnali órákban átmásztak egy nagykőrösi családi ház kerítésén, majd leemelték a ház bejárati ajtaját. A lakásban megfenyegették és értékei átadására kényszerítették az ott lakó 92 éves idős nénit, akit többször megütöttek, majd egy kábeldarabbal megkötöztek.

A gyanúsítottak 10 000 forint készpénzt vittek el a sértettől. A bántalmazott asszonyt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, aki a gondos ápolás ellenére 2013. szeptember 17-én elhunyt.

A Pest megyei rendőrök az adatgyűjtés során közel 600 személyt kerestek fel, a beszerzett adatokat folyamatosan elemezték, értékelték. Az eljárás során közel 200 személyt hallgattak ki tanúként. A végrehajtott eljárási cselekmények eredményeként a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket.

K. Bencét és T. Richárdot 2014. március 19-én hajnalban, ceglédi otthonukban elfogták és előállították. A rendőrök mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2014. március 21-én elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e más bűncselekmények elkövetésével - írja a police.hu. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.