Világsztárok imádják a magyar Szandra főztjét

PUBLIKÁLÁS: 2014. február 05. 11:00
Világsztárokat lát vendégül a 33 éves Szalai Alexandra. A budapesti hölgy főztjét ette itt-tartózkodásakor például a Deep Purple több tagja, de rajtuk kívül még további 450 zenekar és azok stábja is.
S. D.

Földre szállt angyal, a vendéglátók királynője – az elmúlt tizenöt évben ilyen jelzőkkel illették Szalai Alexandrát azok a világhírű zenészek, akik Magyarországra látogatásukkor a 33 esztendős hölgy főztjét fogyaszthatták.

Szandra ugyanis ételt és italt – úgynevezett cateringet – biztosít a világsztároknak és stábjuknak a színfalak mögött.

– Nagyobb odafigyelést igényel ez a munka, mint egy drága vendéglőben a kiszolgálás: az én feladatom nem csak az, hogy a kuncsaft elé teszem az ételt. Tíz-tizenkét óra alatt a stáb és a sztárok személyes jó barátjává kell válnom, hogy igazán otthonosan érezzék magukat – magyarázta a Borsnak.

S hogy ezt hogyan éri el? Szandra egy történettel szemléltette.

– 2010-ben Magyarországon a Millenáris Parkban lépett fel Jon Lord, aki korábban a Deep Purple billentyűse volt. Semmi különlegeset nem kértek, csak szendvicseket. De azt ekkor már jól tudtam, hogy egy komoly fellépés után milyen nagy szükségük van a zenészeknek az energiára. Ezért készítettem számára egy lencsefőzeléket tejföllel, gondolván arra, hogy az angoloknál nagy hagyománya van a lencseevésnek – mesélte Szandra.

– Miután Jon Lord lejött a színpadról, láttam, hogy teljesen elcsigázott a fáradtságtól. Tudtam, hogy dohányzik, ezért beinvitáltam a mi kis különhelységünkbe, ott stikában elszívhatott nyugodtan egy cigit. Udvariasan megköszönte, majd indult volna, amikor mondtam neki, hogy van még egy meglepetésem neki, és előkaptam a forrón illatozó lencsefőzeléket.

Boldogsággal falatozta kanálról kanálra a lencsét, a végén pedig azt mondta, hogy soha semmi nem esett neki annyira jól, mint ez a tál meleg étel – emlékezett vissza a kedves pillanatra Szandra, akit megrendített, hogy nem sokkal később, 2012-ben Jon Lord elhunyt. De hogy a budapesti hölgy milyen jól végzi munkáját, az is bizonyítja, hogy tizenöt év alatt 450 zenekar, illetve a stábjuk ette a főztjét, és mintegy 900 oldalt írtak a vendégkönyvébe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.