Végvárként védi a viskóját a kínai öreg

lebontás
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 25. 13:30
Egy kínai férfi annyira ragaszkodik a házához, ahol korábban a lányával élt, hogy semmi pénzért nem költözik el onnan. Még az sem űzi el, hogy a kunyhót körbeásták és a felét lebontották.
Bors

Egy kínai férfi mindennap létrán mászik fel romos házába egy adminisztrációs probléma miatt. Az elképesztő képek Kína Hunan tartományában, Csangsa városában készültek, ahol Cuj-Lan He háza alól egyszerűen eladták a földet, és azt tervezik, hogy a kunyhó helyére bevásárlóközpontot építenek.

A ház tulajdonosa a két lánya, Cuj-Lan és annak nővére, aki tévedésből húga nevében is beleegyezett a bontásba. Így az életük munkájának számító házat már félig lebontották és körbeásták, amikor kiderült, hogy a hivatalos megállapodás még egyáltalán nem született meg a terület újrahasznosításáról. A nő az élhetetlen körülmények miatt már elköltözött, ám édesapja makacsabb: azt mondja, addig, amíg nem születik végleges határozat, és nem kapnak megfelelő mennyiségű pénzt az újrakezdésre, addig nem mozdul onnan, mert joga van ott tartózkodni.

Bevásárlóközpontot építenének a romossá vált ház helyére, de húzódik a beruházás (Fotók: Europress)

 

Az idős férfi naponta többször is megmássza a több méter magas dombot, ahol a háza áll, és láthatóan nem zavarja, hogy az épület gyakorlatilag lakhatatlan. A befektető cég bármeddig folytathatja az „aknamunkáját”, mivel a földterület már állami tulajdonban van, és akár addig ásathatja alá a házat, amíg az össze nem rogy. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.