Kádár János is beszállt a kampányba

munkáspárt
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 05. 15:00
Kádár Jánostól, halála után 25 évvel is legalább öt százalékot remél a Munkáspárt. A néhai pártfőtitkár egy kortesfilmen elevenedik meg. Barátaim, így kezdi ötmondatos kampánymonológját.
Bors

Sokat vívódtunk, leadjuk-e a videót – mondta Kovács István, a Munkáspárt sajtófőnöke arról a 30 másodperces filmről, amelyben Kádár János éppen szavazatszerző kortesbeszédet mond a Thürmer Gyula-féle Munkáspárt mellett.

Persze, nem a néhai pártfőtitkár beszél. A kisfilmet a Munkáspárt megrendelésére egy ügynökség készítette.

Mit is mond Kádár? A következőket: „Barátaim! Nem ilyen országot hagytam hátra! Szavazzanak a Munkáspártra! Számít az Ön szavazata! Is!"

Az egykori MSZMP egykori vezetője egy animáció segítségével elevenedik meg. Alapját egy 1988-ban készült zsánerkép adja. Ezen Kádár fekete zakóban, sötét nyakkendőben, fehér ingben, borús tekintettel látható. A filmen ruházata törtfehér színű. Kádár csak felvezetője a kampánynak, mondhatni a kezdőrúgást végezte el. Újabb filmek várhatóak, hogy milyenek, az még titok. Mit remélnek ezektől Thürmerék?

A Munkáspártnál azt mondják: a legrosszabb esetben is a parlamenti küszöb (5%) a cél. Ezt kell hoznia a pártfőtitkárnak és a következő kampányfilmeknek. (Mindez nem kis feladat, mivel a 2010-es választásokon 0,11 százalékos eredményt értek el. 5606-an szavaztak rájuk.)

A pártban nem tudják, ki kölcsönözte Kádár hangját. Azon pedig hosszan vitáztak, hogy a kis etűd nem teszi-e komikussá a néhai pártvezért. Végül úgy döntöttek, nem. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.