Egy éve harcol egy kínai kislányért Ágnes

kínai
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 05. 10:00
Örökbe fogadna saját gyermekei mellé egy ötéves kínai kislányt Szamosi Ágnes, mert szerinte az anyja nem látja el megfelelően. A gyámhatóság azonban idegeneknél akarja elhelyezni Xixit.
GJ

Szamosi Ágnes két évvel ezelőtt találkozott először Xixivel, amikor magyar édesapja elvitte kislánya, Sára szülinapi zsúrjára. Az apa Ági volt férjének a nagybátyja. Nála dolgozott és lakott Xixi anyja egy melléképületben.

– A nő eltitkolta, hogy terhes, József éppen a szülésre toppant be, Xixi az ő kezében látta meg a napvilágot. Az anya nem akarta a babát, de József a nevére vette a kislányt, hogy ne kerüljön intézetbe – meséli Ágnes. Ő úgy tudja, Xixi és a mamája először anyaotthonba került, majd koszos, lepusztult helyeken laktak, víz és fűtés nélkül. Anyja nem járatta óvodába a kislányt, sőt a szomszédok szerint bántalmazta is.

Ágnes szíve megesett a „kis vadvirágon”. Egy éve kérvényezte az illetékes gyámhatóságnál, hogy örökbe fogadhassa Xixit, vagy nevelőanyja lehessen. Azt is felajánlotta, hogy hétközben ő gondoskodik róla, óvodába járatja, a hétvégéken pedig az anyjához mehet, amennyiben élhető körülményeket teremt.

– Semmilyen anyagi segítséget nem kérek érte, egyszerűen szeretnék esélyt adni ennek a kislánynak. Látszik rajta, hogy nagyon szeretetéhes, de kellene neki a megfelelő gondoskodás és hogy együtt legyen más gyerekekkel – sóhajt Ágnes.

Xixi (balra) hamar összebarátkozott Ágnes gyerekeivel, Sárával és Pankával

Többször behívták a gyámhatóságra, kérdezték a gyerekkel kapcsolatos szándékairól, átesett minden vizsgán és vizsgálaton, mégsem kerülhetett hozzá a kislány. Három hónappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt a kínai anya Xixivel együtt.

– Az apa egy gyáli putriban talált rájuk. Magával hozta a kislányt, és nálam helyezte el. Mivel az anyja bejelentette a rendőrségen, hogy Xixi eltűnt, vasárnap éjjel megjelentek a rendőrök, és elvitték őt egy nevelőintézetbe – teszi hozzá Ági.

A kétgyermekes anyuka nem érti, hogy miért késlekedik a gyámhatóság, amikor Xixi náluk minden tekintetben jó helyen lenne, testvérekkel nevelkedhetne, és szereti őt.

Lapunk a kínai édesanyát nem találta meg. A gyámhatóság kérdéseinket azzal hárította el, hogy a gyermekvédelmi törvény értelmében folyamatban lévő eljárásról nem nyilatkozhatnak. Arról sem kaphattunk tájékoztatást, a gyermek hogy van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.