Szapulja a Londonban megölt Szandit gyilkosa családja

bőröndös gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 22. 08:00
Vallomást tett Londonban Gy. László, akit Kovács Alexandra brutális megölésével vádolnak. A férfi azzal védekezett: üzleti vitája támadt a lánnyal és idegességében egy párnát szorított az arcára.
Brunner Mónika

Egyre több brutális részlet derül ki a tavaly júliusban meggyilkolt Kovács Alexandra ügyében.

A londoni központi büntetőbíróságon zajló tárgyaláson előbb hétfőn meghallgatták dr. Robert Chapman patológust, aki elmondta, Alexandra holtteste olyan hosszú ideig volt a bőröndben, hogy már bomlani kezdett. A szakértő zúzódást talált az áldozat gégéjének mindkét oldalán. Szerinte ez lehetett a fojtogatás eredménye.

Kedden Gy. László vallomása következett. A férfi elmondta, üzleti vitája támadt Szandival. Egy 20 éves magyar lányt akartak rávenni egy álházasságra pénzért (amiből persze nekik is jutott volna), László azonban túl kockázatosnak tartotta a jelöltet és visszakozott. Veszekedésük kiabálássá fajult, ezért, hogy elhallgattassa Alexandrát, elôbb megszorította a torkát, majd egy párnát nyomott az arcára.

Vallomásában kitartott amellett: nem akarta megölni a lányt, amikor azonban látta, hogy Szandi meghalt, nyugodt szívvel lefeküdt aludni a holttest mellé.

A londoni központi büntetőbíróságon Gy. Lászlót még januárban elítélhetik. A fiatalember elismerte, hogy ő ölte meg Alexandrát, de a szándékosságot tagadja

Másnap reggel megvárta, amíg a lakótársak dolgozni mennek, majd kiosont a szobából és a tetemet egy bőröndbe gyömöszölte. Ezt a bőröndöt találták meg két nappal később a közeli parkban.

A vallomás ellenére a 29 esztendős férfi hozzátartozói hisznek Lászlónak.

– Lacika buta volt, hogy szóba állt egy ilyen lánnyal. Ezzel együtt sajnáljuk, ami Alexandrával történt, hiszen akárcsak a fiunk, ő is nagyon fiatal volt. Rossz lehet a családjának, de higgye el, nekünk sem egyszerű – mondta lapunknak Gy. László egyik családtagja.

Miként a Bors megírta: Alexandra kapcsolatban élt, barátja, B. Balázs a gyilkosság idején Magyarországon tartózkodott. A rendőrségen tett vallomását napokkal ezelőtt felolvasták a bíróságon. A fiatalember úgy fogalmazott, hogy Alexandra életében voltak más férfiak is. – Egyetértettünk abban, hogy kettőnk között nem lehet komoly párkapcsolat, de szerettük egymást – vallotta B. Balázs.

A Bors információi szerint két héten belül megszülethet az ítélet. Könnyen lehet, hogy László évekre börtönbe kerülhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.