Sörösüveggel szerelték le a fegyveres férfit

fegyver
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 02. 23:00
Gáz riasztófegyverrel ijesztett rá két vendégre egy férfi egy szeghalmi szórakozóhelyen. Az egyik élelmes vendég megragadott egy sörösüveget és azzal fejen ütötte a támadót.
Bors

A police.hu beszámolója szerint bejelentést érkezett a rendőrségre, hogy az egyik szeghalmi szórakozóhelyen egy általa csak becenéven ismert férfi őt és barátját is megfélemlítette. Egy fegyverhez nagyon hasonló dolgot tartott a kezében, amit ráfogott a barátjára, majd felé irányította.

A bejelentő azt is elmondta, hogy ezután fejen ütötte egy sörösüveggel az illetőt. A támadó ezután vérző fejjel próbált menekülni.

A rendőrök a becenév alapján azonosították a férfit, majd az édesanyja lakásán megtalálták. Megtalálták nála a gáz riasztófegyvert is, amivel a szórakozóhelyen riogatta a vendégeket.

Elmondása szerint egy dunántúli vadászboltban vásárolta, de a viselésére nem volt engedélye. A történtekre nem tudott magyarázatot adni. A Szeghalmi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene. A gáz riasztófegyverét pedig lefoglalták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.