Pedofiloknak árulta gyerekeit a szörnyeteg anya

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 05. 20:00
Négy kiskorú gyermekét árulta pedofiloknak a kábítószerfüggő oklahomai anya, akit szerencsére most letartóztattak. A szexuálisan bántalmazott kicsik megrázó jelenetekről számoltak be a rendőröknek.
Bors

Remélhetőleg örök életére rács mögött marad a harmincéves Natalie Webb, aki felfoghatatlan borzalmat művelt a saját édes gyerekeivel. A nő szexuális rabszolgaként tartotta a négy kiskorút, akiket pedofiloknak adott el szexuális célra kisebb-nagyobb összegekért, írja a dreamindemon.com.

Egy kilenc- és egy nyolcéves kisfiú, valamint egy hároméves lány ikerpár esett áldozatul a szörnyeteg anyának.

A rendőrséget egy gyámügyes értesítette, akinek egy vizsgálat alkalmával a legnagyobb fiú arról mesélt, hogy őt és testvéreit rendszeresen molesztálják idegenek, akiknek „az anyukája szexre eladja őket”.

A kissrác arról is beszámolt, hogy el szokott bújni az anyja elől a kukába, egyszer pedig, amikor előjött, épp arra ment be a lakásba, hogy valamelyik testvérével fajtalankodik valaki.

A gyerekek prostituálásán és szexuális bántalmazásán túl az anyának azért is felelnie kell, mert nagy mennyiségű kábítószert, metamfetamint tartott otthon, amit másoknak árult. Valamint a kicsik jelenlétében is rendszeresen drogozott. Erről is a gyerekek számoltak be, így: „Amikor anyu elővette a tűt, akkor utána máshogy kezdett viselkedni. Furcsa dolgokat csinált és a leheletének is olyan furcsa szaga volt, a karján meg kis pöttyök voltak és véreztek.”

Az oklahomai Elk City, ahol Webb és a gyerekei élnek 

Az anya elismerte, hogy drogozott a kicsik jelenlétében, de azt tagadta, hogy pénzért árulta volna pedofiloknak a gyerekeket. Ám mivel azok a történtekről teljesen élethűen számoltak be, nem sok valószínűsége van, hogy a bíróság hitelt ad a szívtelen nő szavainak.

A gyerekeket a gyámügy vette magához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.