Megöltek egy nőt Zamárdiban, biciklin menekült a gyilkos

PUBLIKÁLÁS: 2014. január 08. 18:30
Megöltek egy nőt Zamárdiban, a gyanúsított ellen országos elfogatóparancsot adtak ki. Állítólag egy szürke biciklivel menekült el.
Bors/MTI

Az MTI híre szerint az asszony holttestére kedden találtak rá Zamárdiban, a rendőrség adatai szerint a 44 éves nő bűncselekmény áldozata lett. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Az eljárás során került a nyomozók látókörébe a 48 éves Tanai Imre Kálmán zamárdi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, s aki a gyilkosság után - az információk szerint egy szürke kerékpárral - ismeretlen helyre távozott.

A szökésben lévő férfi, akinek a képét közzétették a rendőrség honlapján, körülbelül 170 centiméter magas, 65-70 kilogramm súlyú, vékony testalkatú, teljesen kopasz. Eltűnésekor terepmintás ruhát viselt.

A rendőrség azt kéri, hogy a férfit senki ne próbálja meg elfogni, feltartóztatni, mert veszélyes, tartani lehet a támadásától.

Aki a képen látható Tanai Imre Kálmán tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy hívja a 06-82-502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.