Kiságyában éheztette halálra 22 hónapos lányát

szexuális zaklatás
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 31. 20:00
A lakásban terjedő ürülék -és vizelet szagától még a sokat látott rendőrök is rosszul lettek. Az anya négy napig hagyta szenvedni a kislányt egy szobában, aztán hívta a zsarukat.
Bors

A bíróság előtt kell felelnie szörnyű tettéért annak a texasi anyának, aki a vád szerint halálra éheztette 22 hónapos kislányát - írja az American Daily News.

A 23 éves Tiffany Klapheke még 2012 augusztusában zárta be lakásuk egyik szobájába a kis Tamrynt, akire 4 napig rá sem nézett. “Mintha arcon vágnának egy teniszütővel” - próbáltak hasonlatot találni a rendőrök arra a szagra, ami a lakásba belépve fogadta őket. Az elviselhetetlen bűzt az ürülék -és vizeletszag okozta.

(Fotó: taberlefandatum.com)

A kegyetlen anya egyelőre azzal védekezik, hogy mivel férje a légierőnél szolgál, és ezért nincs otthon, neki túl nagy stressz volt 3 gyermekük nevelése. Ráadásul munkáját is elveszítette. Ezzel indokolja, hogy napokig zárt ajtók mögött “tartotta” a szerencsétlen kislányt. Mikor felfedezte, hogy a kicsi már nem él, rögtön tárcsázta a rendőrséget, de sajnos előbb kellett volna gondolkoznia. Az a bizonyos férj egyébként már nem is férj, hiszen korábban elváltak.

Tiffany ügyvédje védekezésképpen azt is felhozta, hogy védence nevelőszülőknél töltötte gyerekkorát, akik szexuálisan zaklatták és teljesen elhanyagolták. Emiatt kialakult nála egy viszonylag ritka betegség, ami megakadályozza a gyermekről való gondoskodást és empátiát.

Az ügyész szerint kétségkívül tragikus a nő története, de ez nem menti fel őt. Ha elítélik, élete végéig börtönben ülhet. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.