Puszta kézzel védte meg magát és a kasszát az agresszív dohányboltrablótól Krisztina. A zúzódásokat szenvedett hölgy számára nem volt kérdés, hogy a keddi támadás utáni napon is beálljon a pult mögé.
Visszanyalt a fagyi Budapesten. A szinte mindennapossá vált nemzetidohánybolt-rablások sorát sajátos módon törte meg Krisztina. – Előbb vált gyanússá az alkoholszagú férfi furcsa viselkedése, mint a szemébe húzott baseballsapka mögé rejtett arca. Ezeknél már csak a vásárláskor, félig viccesnek szánt kérdése volt meglepőbb: nem félek-e attól, hogy megpróbálnak kirabolni? Nem csoda, hogy ezután már csak félig engedtem ki, majd gyorsan becsuktam a kasszát.
– Ekkor rivallt rám, hogy adjam át a bevételt, akaratát nyomatékosítva pedig megütött – emlékszik vissza a nő. Kriszta ahelyett, hogy összerezzent volna, feldühödött. – Mi az, hogy a rám bízott kasszát adjam csak úgy oda? Mégis, kinek néz engem ez az ember? Hogy merészel egy nőt megütni?! Egyáltalán nem vagyok harcias alkat, de nagyon felbőszített.
Bár a második ütése után megnyomtam a riasztót, nem tágított, bennem pedig egyre csak nőtt az adrenalin, a küzdeni akarás. Ha nem menekül el, biztos, hogy nekimegyek – így az amúgy csendes nő, aki a kórházi röntgen és a rendőrségi kihallgatás után hajnalban ért haza.
– Borogattam a zúzódásomat, majd úgy elaludtam, mint akit leütöttek – mondja nevetve. Igaz, egy kicsit még a történtek hatása alatt áll, nem gondol rá percenként. – Bár a főnökeim büszkék rám, nem tartom magam hősnek. Ilyen helyzetre nem lehet felkészülni, s elhiszem, hogy nem mindenki reagálna úgy, ahogy én. A többi dohányboltosnak azt üzenem, legyen náluk paprikaspray és ne féljenek használni, ahogy a riasztó sem dísz! – tanácsolja Krisztina.
