Paudits Béla anyagi körülményei évek óta sok embert aggasztanak, ezért többször is szerveztek már számára gyűjtést valamilyen formában. Ezúttal egy csodás portrét festettek róla, amelyre szép számmal érkeznek a licitek, hogy segítsenek a szegénységben élő színművésznek.
A felajánlott összeg jelenleg százhúszezer forintnál tart, ám a festmény alkotója szerint ez még jócskán emelkedhet. – A kép piaci értéke jelenleg 100 és 150 ezer forint között mozog, így a jelenlegi ajánlat reális, de bízunk benne, hogy még tovább emelkedik – tudtuk meg Szabados Norbert festőművésztől, aki egy barátjával, Sajóvölgyi Máriával indította el az akciót, amelyet a Végső Vár alapítvány közreműködésével szerveztek meg.
A Borsnak az alapítvány megerősítette, Paudits Béla minden egyes forintot megkap, amit az ő részére küldenek jótevői, sem adóznia nem kell az összegből, sem az alapítványnak nem kell fizetnie.
A nemes kezdeményezésnek természetesen Paudits Béla is örült annak ellenére, hogy kezdetben nem akarta elfogadni, mondván: nem akar koldulni senkitől. – Béla bácsi, amikor meglátta a festményt elmosolyodott és odaköszönt képmásának: szevasz, öreg! Szenzációsnak értékelte az akril- és olajfestékkel készített képet, és külön értékelte, hogy azon pozitív, vidám a hangulata.
Szerettük volna megkérdezni minderről az érintettet, de Paudits Bélát nem sikerült elérnünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.