Január 1-jétől változott a jogszabály, a büntető törvénykönyv szigorúbban szankcionálja a pszichotróp anyaggal visszaélés bűntettét. Tavaly maximálisan 3 év volt kiszabható a cselekmény elkövetőjére, 2014-től 8 év a plafon.
A Békéscsabán elfogott két férfinak az a szerencséje, hogy még tavaly csaptak le rájuk, és az előzetes letartóztatás idejét a bíróság a büntethetőség felső értékéhez arányosan állapította meg. Így három hónap után szabadulhattak. Ha idén buknak le, valószínűleg továbbra is rács mögött kellene maradniuk.
A Bors információi szerint a rendőrség arra gyanakszik, hogy a két férfi kezén is keresztülment az alpha-PVP, amelyből S. Kristóf fogyasztott. Egyikük interneten rendelt nagyobb mennyiséget, majd azt eladta a másik férfinak, aki továbbértékesítette.
Mint arról a Bors beszámolt: elkészült a fővárosi szakértői intézet véleménye, amely alpha-PVP-t mutatott ki S. Kristóf véréből és vizeletéből. Az alpha-PVP igen rossz hírű szer, szakértők azt szokták róla mondani: nem csak közvetlenül, közvetve is halált okozhat. Közvetlenül azért, mert igen szűk a határvonal a stimuláns és a halálos dózis között. Közvetve pedig azért, mert fogyasztójából mérhetetlen agressziót válthat ki.
S. Kristófból a legrosszabb énjét csalta elő. A gyanú szerint a 20 éves fiatalember tavaly augusztus 31-én halálra verte 23 esztendős barátnőjét. Féktelen düh munkált Kristófban, tizenhatszor sújtott le öklével a kedvesére olyan erővel, hogy a kezét azóta sem tudták helyrehozni az orvosok. A kiérkező mentőkre is rátámadt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.