Csak magát büntethetné a bánásmód hatóság

EBH
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 04. 07:45
Csak 35 év alattiak jelentkezhetnek az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egyik pályázatára. A szervezet pont az ilyen különbségtételek ellen küzd.
Bors

Akár kétszázezer forintot is nyerhet az a jelentkező, aki a legjobb munkát küldi be az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) által meghirdetett dizájnpályázatra. A kiírás szerint a fiatalok használati tárgyait kellene megtervezni az EBH arculatával, de van egy bökkenő.

A pályázatra csak 35. életévüket be nem töltött fiatalok jelentkezhetnek. Ez a kitétel – főleg attól a hatóságtól, amelyik pont ez ellen küzd – meglepő. Az EBH legutóbb a Doboz-üggyel hívta fel magára a figyelmet, amikor elrendelték, hogy a bulikba a lányoktól is ugyanannyi belépőt kell szedni.

Gulyás Gergely, az emberi jogi bizottság fideszes alelnöke szerint nem szerencsés a kiírás. – Nehezen védhető álláspont, hogy a fiatalokat csak 35 év alattiak tudnák megszólítani. Nem látom indokoltnak az ilyen megkülönböztetést. Az ügyben ráadásul kizárólag az EBH-hoz lehetne fordulni panasszal, vagyis olyan helyzet állt elő, hogy csak ők maguk büntethetnék a saját pályázatukat – mondta a Borsnak a honatya.

Megkerestük az EBH-t is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a pályázat egy öt éve tartó akció része, amelynek során több különböző korosztályt szólítanak meg, 2012 például az időskorúak éve volt. – A hatóság az életkoron alapuló megkülönböztetést abban az esetben tekinti jogellenesnek, ha a megkülönböztetésnek nincs ésszerű indoka. (...) 2013-ban a hatóság egy esetben hozott jogsértést megállapító döntést életkoron alapuló diszkrimináció miatt, 16 esetben volt megalapozatlan a kérelem – írta az EBH.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.