Lelőtte két társát, majd magával is végzett egy diák az iskolában

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 14. 12:30
Feltehetően egy tanárán akart bosszút állni az a diák, aki vadászpuskával két iskolatársát megsebesítette, majd öngyilkosságot követett el pénteken a Colorado állambeli Denver egyik elővárosa, Centennial Arapahoe nevű középiskolájában.
MTI

A támadó a 18 éves Karl Halverson Pierson volt - közölte Grayson Robinson, Arapahoe megyei seriff. A fiú az ABC televízió denveri irodájának értesülés szerint fegyverrel a kezében az iskola könyvtárosát, Tracy Murphyt kereste, aki az iskola vitacsoportját vezette és aki nemrégiben kizárta a támadót ebből a közösségből.

Robinson elmondta, hogy a támadó célpontjának sikerült sértetlenül elmenekülnie. A fegyveres által megsebesített diákok egyikét, egy 15 éves lányt súlyos állapotban kórházban kezelik. Az ABC szerint Pierson hasba lőtte őt.

A támadó indítékát a hatóságok hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra. Holttestére az egyik tanteremben bukkantak rá. Az iskolában a seriff szerint két Molotov-koktélt is találtak, amelyek közül az egyik felrobbant, de nem okozott sérülést. Az incidens a hatóságok közlése szerint 14 percig tartott.

A The Denver Post című lap szerint Pierson tehetséges szónok volt, aki jól szerepelt az országos rögtönzöttbeszéd-versenyen, de az első 60 közé nem jutott be. A Facebook közösségi oldalon tett bejegyzéseiben gyakran bírálta a Republikánus Párt politikáját. A fiú középosztálybeli családból származott, szülei nemrégiben elváltak.

A támadás helyszíne mintegy 13 kilométerre található attól a columbine-i középiskolától, ahol 1999. április 20-án két felfegyverkezett tanuló 13 embert megölt, további 24-et pedig megsebesített, és mintegy 20 kilométerre Aurora denveri elővárostól, amelynek egy mozitermében egy Batmannek öltözött ámokfutó 12 embert megölt, további 70-et pedig megsebesített 2012. július 20-án.

A centenniali lövöldözés egy nappal a Connecticut állambeli Newtownban elkövetett iskolai mészárlás első évfordulója előtt történt. Tavaly december 14-én egy ámokfutó 10 perc alatt húsz kisgyereket és hat felnőttet lőtt agyon a Sandy Hook általános iskolában. A tragédia az egész országot sokkolta. Hatására több államban megszigorították a lőfegyverhez jutás és a fegyvertartás szabályait, ám a Barack Obama elnök által ugyanezzel kapcsolatban kezdeményezett szövetségi törekvések zátonyra futottak.

A rendőrség szerint a legújabb coloradói lövöldözésnek nincs köze a newtowni mészárláshoz.  A centenniali tanintézménynek 2100 tanulója van. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.