Legrégebbi villamos
Bodnár Imre 51 éves villamosvezető: Jövőre 30 éve, hogy a kötött pályákat választottam. A 600 ezredik balesetmentesen megtett kilométerem környékén járok. A 49-es és a 19-es vonalon dolgozom a korábban a Nagykörúton szolgálatot teljesítő Ganz csuklós villamosokkal.
A sínpálya rezdüléseiből érezve, akár csukott szemmel is megtalálnám már a megállókat a vonalon. A legnagyobb odafigyelést és felelősséget a villamosvezetés követeli meg, hiszen ez a jármű tudja szállítani egyszerre a legtöbb utast.
Legrégebbi busz
Serony László 55 éves buszsofőr: A nyolcvanas években készült Ikarusok azért olyan strapabírók, mert kifejezetten a magyar viszonyoknak megfelelően készítették őket. Ezek a járművek a BKV működésének alappillérei. A 280-asok nagy előnye elődjeihez képest az volt, hogy már nem kellett kuplungolni, ami egy több órán át tartó műszak esetén alaposan kimerítette az embert.
A kilencvenes évek elején kezdtem buszozni, ám akkoriban még különjáratokat vittem, saját járművel, majd 1999-ben szerződtem a BKV-hoz. Jelenleg a 202-es, 201-es, 68-as, 98-as és a 198-as vonalon dolgozom. Az egyik unokám is buszsofőr szeretne lenni, de én próbálom lebeszélni róla, mert nagyon embert próbáló munka. Igaz, számomra a hivatásom a hobbim is.
Legrégebbi trolibusz
Kitka Sándor 55 éves trolibuszsofőr: Harmincöt esztendeje terelgetem a trolibuszokat a főváros útjain. A 280-as Ikarusok nőttek igazán a szívemhez. A 77-es vonalán több mint 20 éve megyek vele. Annyiszor megtettük már az utat a két végállomás között, hogy akár magától is végigmegy rajta.
A legöregebb trolibusz majdnem egymillió kilométert ment, én tavaly decemberben értem el a 771 ezredik, balesetmentesen megtett kilométeremet. Büszke vagyok rá, hogy ennyit gurultunk együtt az utakon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.