A minimálbérből nem lehet kényelmesen élni

minimálbér
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 04. 11:00
101 ezer 500 forint lesz a havi minimálbér jövőre. Mire elég ez a fővárosban, egy nagyvárosban és egy községben? Mennyi pénz biztosítja a kényelmes életet?
Bors

98 ezerről 101 500 forintra nő a minimálbér – jelentették be. A 3,57 százalékos emelés nagyobb, mint a tervezett 2,5 százalékos infláció, így tényleg többet érhet a fizetés.

A 3500 forintos plusz jól hangzik, igaz, a minimálbér már rég nem adómentes, így a levonásokat követően a jövő évi emelés után 66 ezer forintot kap kézhez a minimálbéres dolgozó, aki adókkal és egyéb járulékokkal együtt 130 ezer forintjába kerül a munkaadójának.

Mindez a cégeknek azt jelenti, hogy az év során több mint egymillió forintot fizetnek minden minimálbéresük után. De Bod Péter Ákos közgazdász arra figyelmeztet, hogy a dolgozóknak sem mindig jó az emelés.

– A fővárosban, illetve az ország keleti és nyugati részén más és más összeg szükséges a megélhetéshez. Ám hiába akad valahol olyan munkakör, amit kevesebbért is betöltenének, a munkaszerződést pont a minimálbér miatt nem tudják megkötni. A minimálbér-emelés munkahelyi feszültséghez is vezethet, hiszen könnyen kialakul egy olyan igazságtalan helyzet, amelyben pont a rendelkezés miatt a pályakezdő is egyből annyit kap, mint egy régebbi, tapasztaltabb dolgozó – figyelmeztet a szakember.

Hozzáteszi: volt időszak, amikor a munkaadók a minimálbér-emelés betartása miatt kénytelenek voltak több dolgozót elbocsátani.

Budapesten kevesebbet ér 

A fővárosban több szempontból jóval drágább az élet, mint vidéken. A tömegközlekedés jövőre csökkentett havidíja eléri a 9500 forintot, amit egyből megspórol az, aki egy kistelepülésen kerékpárral vagy gyalog jár dolgozni. Az albérlet szintén húzós: kétszerese, háromszorosa is lehet a vidékinek. Bár a kistelepülések élelmiszerárai átlagosan húsz százalékkal magasabbak, mint egy nagyvárosi hipermarketé, a vidéken élők sok mindent megtermelnek. Persze, azzal is munka van.

Mennyi az annyi?

A Bors által megkérdezettek és az átlagos árak és kiadások ismeretében havi nettó 200-250 ezer forint az az összeg, ami elég lehet a kényelmes, de nem pazarló élethez. Ennyi pénzből futja egy hatmillió forintos használt lakás húsz éves hiteltörlesztésére vagy albérleti díjra. Bár a rezsivel és a közös költséggel együtt így elmegy a fizetés fele, kerékpáros közlekedéssel vagy kedvezményes bérlettel, szezonvégi kiárusítások és az akciók kihasználásával akár havi 5-10 ezer forint is félretehető vésztartaléknak, illetve utazásra, nagyobb tervek valóra váltására.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.