Aktuális

Inkább a halált választotta a legszerelmesebb férj

Bors

Létrehozva: 2013.11.01.

Képtelen volt elviselni felesége hiányát, ezért alig pár óra múlva utána ment a halálba. 15 éve voltak házasok, és soha, egyetlen éjszakát sem töltöttek egymás nélkül.

Adrian Cross kilenc hónapja ápolta otthon beteg feleségét, Tammy-t, akivel végül végzett súlyos tüdőbetegsége. A férfi annyira szerette feleségét, hogy pár órával később öngyilkos lett - írja a Daily Mail.

A Walesben élő házaspár 1998-ban, Dominikán házasodott össze, aztán visszatértek a valóságba, vagyis walesi otthonukba. A valóság nekik viszont ezután is romanikus maradt, nem telt el éjszaka, amit külön töltöttek volna, ha pedig egy kis időre mégis el kellett válniuk egymástól, szerelmes leveleket írogattak.

A 37 éves asszony azonban majdnem egy éve súlyos beteg lett, október 8-án pedig meghalt. Mr. Cross ezt nem bírta elviselni, ezért feltételezhetően túladagolással végzett magával. A férfi anyja szerint fia mindent megtett feleségéért, egész életét az ő gondozására szentelte.

A párnak nem volt gyermeke. A férfi korábban a helyi önkormányzatnál, a nő pedig egy helyi boltban dolgozott. Mindketten nagy rajongói voltak az angol Liverpool focicsapatának, együtt nézték a csapat meccseit.

"Mindig együtt voltak. Ha éppen nem, a szerelmes levelek elborították a házat. Én még sosem láttam ilyen szerelmet, és biztos vagyok benne, hogy nem is fogok" - mondta a nő apja, aki azt is hozzátette, lánya korábban azért hagyta ott a munkahelyét, hogy az ő gondját viselje.

A temetésen több mint ezer gyászoló vett részt, a templomban fehér galambokat is a levegőbe engedtek. A rendőrség még vizsgálja a férfi halálának pontos körülményeit, de amíg a toxikológiai jelentés nem érkezik meg, többet nem lehet tudni.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715086819
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715086819
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715086819
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715086819
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?