Balla-gyilkosság: nem nyomoznak a tettes után

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 22. 08:00
Több millió forintos kártérítést követel az édesanyja megölésével vádolt, majd jogerősen felmentett Schön­stein Sándor. A gyilkos kilétére nem derült fény, s a rendőrség nem is indította újra a nyomozást.

Még az idén benyújtja a kárigényét Schönstein Sándor, akit hosszú éveken keresztül édesanyja, Balla Irma meggyilkolásával vádoltak. A fiatalember két részletben egy-egy esztendőt töltött rács mögött, s mint mondja: ezalatt elvesztette a barátnőjét, a barátait, a munkahelyét, nem tudott lediplomázni sem.

A megpróbáltatások miatt depresszió gyötri, a nevét meghurcolták, s a kétévnyi raboskodás lelkileg is megviselte. – A jövő héten pontosítjuk a részleteket és benyújtjuk igényünket az elsőfokú bíróságnak – mondta a Borsnak a fiatalembert képviselő dr. Magyar György. – Peren kívüli egyezségre törekszünk, így a kárigény pontosítása után megkeresem az igazságügyi minisztert is.

Az ügyészség számos mulasztást vétett ebben az ügyben, a legsúlyosabb hiba, hogy nem vizsgálták ki a kétszer is beismerő vallomást tevő D. Lajos szerepét. Védencemet végül bizonyítottság hiányában mentette fel a bíróság, de ez nem kérdőjelezi meg a kárigény jogosságát, és nem csökkenti a kártérítés kiharcolásának esélyeit – tette hozzá a jogász.

A Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóosztálya megerősítette: az ügyben nem nyomoznak. A hatályos törvény nem kötelezi a rendőrséget a nyomozás újraindítására, ha a bíróság bizonyítottság hiányában menti fel a vádlottakat. Ám a hatóság az elévülési időn belül bármikor folytathatja a nyomozást, ha új adat, bizonyíték merül fel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.