Részegen erőszakolta meg kislányát a falubál után

falunap
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 15. 23:00
Leitta magát a falunapon, és ittasan megerőszakolta 11 éves kislányát egy abaligeti férfi. Az apa többször is megrontotta a gyereket. Az ügyészség vádat emelt ellene.
Bors

Az apa még tavaly júniusban követte el az erőszakot - olvasható a bama.hu-n.

A vádak szerint a férfi először elment a helyi nyárköszöntő bálra, Abaligetre, majd részegen hazaállított. Az ivást azonban ekkor sem fejezte be, másnap délelőtt tovább vedelt a kocsmában, majd dél körül hazatántorgott. A perverz apa csak - akkor 11 éves - kislányát találta otthon, akire részegen rázárta az ajtót, és ráparancsolt, hogy vetkőzzön le.

Ezek után a brutális férfi többször is megerőszakolta a magatehetetlen kislányt, végül pedig megtiltotta a gyermeknek, hogy bárkinek is elmondja a történteket.

Szerencsére azonban a kislány minden lelkierejét összeszedte, és elmondta édesanyjának, mit tett vele az apja, később pedig a gyámhivatal képviselőjének is beszámolt a történtekről.

A férfit akkor előzetes letartóztatásba helyezték, a napokban pedig vádat emeltek ellene. Ha a későbbiekben beigazolódik a bűnössége, megközelítőleg 15 éves büntetés vár rá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.