A véletlenek összejátszásaként jellemezte a tavaly június 18-án történt balesetet a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével megvádolt 63 éves nő.
– Az emelkedő előtt hirtelen felbukkant a napkorong, ami másodpercekre elvakított, így automatikusan fékeztem, és lehajtottam a napellenzőt is – idézte fel a történteket a nyugdíjas közgazdász.
– Fokozatosan nyertem vissza a látásom, de mindvégig erősen az útra és a jobb oldalra figyeltem. Nem sokkal ezután, már jó látási viszonyok közepette egy csattanást-súrlódást hallottam, amit nem értettem. Talán egy szemeteszsák lehetett, gondoltam, így fokozatosan lassítva megálltam, kiszálltam, majd hátrébb menten. Akkor vettem észre a két kisgyermeket a tuják előtt a földön, mellettük a síró anyát és az őt vigasztaló apát – mondta H.-né T. C..
Mint mondta: nem látta, hogy bárki közeledett volna felé a Szövő út azon szakaszán, ahol a baleset történt. A gázoló nő sokkos állapotban próbálta hívni a mentőket, de nem jutott eszébe a telefonszámuk, egy időközben érkező autós nő értesítette a mentőket és a rendőrséget. A keddi tárgyalási napon délután a bíróság tanúkat hallgat meg, péntekre a gyermekek szüleit idézték be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.