Aktuális

Mégis lesz tárgyalás az agyonvert győri fiú ügyében

Létrehozva: 2013.10.21.

Hiába söpörték ügyüket szőnyeg alá, a gyászoló hozzátartozók nem adták fel a harcot. A tavaly januárban bántalmazás után elhunyt ifjabb Bán István szülei két tettest nevesítettek, és bizonyítékaikkal elérték, hogy a bíróság beidézze a fiuk feltételezett támadóit.

A Bors cikksorozatban számolt be Bán István és felesége kálváriájáról. Fiuk 2012. január 22-én a 25. születésnapját ünnepelte, amikor egy szórakozóhely előtt egy társaság megtámadta őt. A dulakodás közben a fiatalember elesett és a járdaszegélybe verte a fejét.

Nyolc nappal később István elhunyt, a rendőrségi vizsgálat azonban nem tudta megállapítani, hogy Bán István kitől szenvedte el az ütést, és hogy elesése egyáltalán külső behatásra következett-e be. A nyomozást így lezárták. 

A szülők azonban pótmagánváddal éltek, s a bíróság megalapozottnak látja, hogy tárgyalja ügyüket. Idősebb Bán Istvánt kérdeztük.

Elégtételt jelent, hogy a bíróság a tárgyalás kitűzése mellett döntött?

Mindenképpen, de valódi elégtételt csak az jelenthet, ha el is ítélik a fiam gyilkosait. Novemberre két tárgyalási napot tűztek ki, s a két nevesített vádlott is be lett idézve. Azt viszont elkeserítőnek tartom, hogy nekünk kellett harcolni azért, hogy az ügy egyáltalán eljusson a bíróságra. Felháborító, hogy a rendőrség nem volt képes komolyan venni egy fiatalember halálát.

Korábban találkozott már a fia támadóival?

Egyiküket egyszer felkerestem. A tanúvallomások alapján ő az, aki megütötte Pistit. Ő persze mindent tagad, de éreztem rajta, hogy hazudik. Nagyon vissza kellett fognom magam, de végül megőriztem a higgadtságomat. Búcsúzóul csak annyit mondtam neki: engem nem érdekel, hogy mit hazudsz, éld az életedet, amíg megteheted.

A fiuk elvesztése óta hogyan telik az életük?

Mit is mondhatnék erre? Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnánk Pistire. Remek srác volt, okos, teli tervekkel. Belebetegedtünk a halálába. De próbálunk értelmet találni az életünknek. Pisti szervei több ember életét megmentették, ők felvették velünk a kapcsolatot és sokat jelent számunkra az ő őszinte hálájuk. Másrészt elkezdtünk szervezni egy alapítványt. A terveink szerint olyan családokat támogatnánk, akik hasonló helyzetbe kerültek, mint mi. Akiknek az ügyét valamilyen oknál fogva a szőnyeg alá söprik a hatóságok.

Ismernek ilyen családokat?

2010. március 15-én egy 22 éves lány a győri vasútállomáson kiesett a vonat nyitott ajtaján. Sem a MÁV, sem a rendőrség nem tisztázta hivatalosan, hogy Ilona hogyan esett ki a vonatból, s egy másik szerelvény miként tolathatott át a sínekre esett lányon. Az ő szülein mindenképp segíteni szeretnénk.

A hatósági határozat ittasságra hivatkozott 

A rendőrségi nyomozást megszüntető határozat indokolása egy rövid tényállást tartalmazott. Ebben az állt: „Dulakodás és lökdösődés során néhai Bán István ismeretlen körülmények között földre zuhant és koponyáját a járdaszegélybe beverte. […] Bán István feltételezhetően it­tas­sága miatt esett el.”

Ezzel szemben az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint „nem zárható ki, hogy Bán István az arcán lévő sérülések ­következtében megszédült, egyensúlyát vesztette, majd akár rövid időre eszméletét vesztette. A koponyáján lévő sérülés valószínűleg külső erőbehatás (pl.: ütés, lökés) miatti egyensúlyvesztést követő ütődés (hanyatt esés) során jött létre.”

A Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet szakértői véleménye pedig rögzíti: „A merev testtel történő hanyatt esés igen nagy valószínűség szerint egy fejre mért intenzív ütés eredménye.”
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968308
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968308
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák