Londoni magyarok: Tamás, nem menekülhetsz!

London
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 04. 09:00
T. Tamás elismerte, hogy lopott a londoni magyarok pénzéből – állította a Borsnak a cég tulajdonosa. Szabó László szerint a lakbért beszedő férfi kettős könyvelést vezetett, és számítása szerint hetente egymillió forinttal károsította meg céget.
Brunner Mónika

Máris több bejelentés érkezett a Londonban eltűnt T. Tamás holléte felől.

A Bors megírta, a hat éve kint élő és dolgozó maroslelei férfi azért szívódott fel, mert az elmúlt két évben mintegy 50 millió forintot lopott el a londoni magyaroktól.

A férfit a kinti rendőrség körözi, miként a londoni magyarok is ezerfontos, azaz 364 ezer forintos vérdíjat tűztek ki a fejére. A megkárosított cég tulajdonosa nyilatkozott a Borsnak. Szabó László elmondta, hogy tudomása szerint két bejelentés érkezett eddig, és az egyik szemtanú állítólag a brit fővárosban látta T. Tamást.

– Ettől függetlenül hazautazom a héten, és Magyarországon is feljelentést teszek ellene – mondta Szabó László. – Engem különösen rosszul érint, hogy Tamás meglopott, hiszen a mi kapcsolatunk elég régi. Már idehaza is dolgozott nekem, majd amikor tönkrement a vállalkozása, hat és fél éve kijött Londonba. Munkát adtam neki, lehetőséget az újrakezdésre, és minden rendben is volt. Normálisan, becsülettel dolgozott – emlékezett a kezdetekre a cégvezető, ám mint később kiderült, beosztottja nem volt érdemes a bizalmára.

Szabó László cégtulajdonost bántja, hogy pont az az ember lopta meg őt, akin többször is önzetlenül segített

– Ő szedte be heti rendszerességgel a lakbért a lakóinktól, csakhogy kettős elszámolási papírt vezetett, és hetente körülbelül 800 ezer, 1 millió forinttal károsított meg – folytatta. – Én már csak a bankszámlán lévő összeggel találkoztam, és ugyan feltűnt, hogy hiányzik pénz, de nem tudtam, honnan. Építkezni kezdtünk, kihoztam egy magyar céget januárban. Emiatt sokáig a munkatársaimmal azt hittük, oda folyt el a pénz, de végül kiderült, hogy nem, Tamás lopott meg engem.

Bizalmi emberem volt. Amikor rájöttem, mit tett, összehívtam az ingatlanrészlegem dolgozóit, és szembesítettem őt a tettével a többiek előtt. Elismerte, hogy ellopta a cég pénzét, hogy kézzel hamisította meg az elszámolási papíron lévő összegeket. Azt is mondta: miért kellene bocsánatot kérnie, mert ő „csak kivett a tortából egy szeletet”. Így fogalmazott. Csak azt felejtette el, hogy a torta nem az övé. Meg kell kapnia a büntetését!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.