Keresik a bűvészek X-Faktorát

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 27. 17:00
Penn és Teller mintegy negyven éve kápráztatja el a közönséget különleges bűvésztrükkjeivel. A mókamesterek azonban most arra vetemedtek, hogy ők bírálják el a feltörekvő bűvészek produkciót. Lehet, hogy Magyarországra is jön a bűvész-X-Faktor?
Bors

Egy különleges brit komikus-bűvész páros, Penn és Teller 1975-ben kezdett közös karriert. A termetes Penn ­Jilette és apró kollégája, Raymond Joseph azóta is kulcsfigurája a Las Vegas-i éjszakai életnek és szórakoztatóiparnak.

A bűvésztrükkök mellett utánozhatatlan humorukkal és stand-up műsoraikkal tették magukat sztárrá a show-bizniszben.

A mindig nagy dumás Penn-nek és „néma” társának nem volt elég a színpad, képernyőre is kívánkoztak. Éppen ezért nem kevesebbre szánták el magukat, mint hogy megtalálják a legtehetségesebb szemfényvesztőket. Mindezt úgy viszik véghez, hogy először életükben hátradőlnek a székükben, és ők azok, akik a fejüket kapkodják: „Mégis hogy csinálta?”

A jelentkezők lényegében a lehetetlenre vállalkoznak: be kell bizonyítaniuk, hogy képesek átverni a mestereket úgy, hogy azok nem jönnek rá a trükkjeik titkára. A show győztesének el kell érnie, hogy soha ne jöjjenek rá a házigazdák, mi is volt a produkció kulcsa. Ha ez sikerül, a páros meghívja az X-Faktorral rendelkező bűvészt saját Las Vegas-i show-jába.

A Verj át, ha tudsz! című műsort a nyár óta már itthon is láthatják a nézők a Spektrum ­kép­er­nyő­jén. A komikusok elmondása szerint azért működik ennyire jól a páros már közel negyven éve, mert a show-n kívül sosem voltak közeli barátságban, a műsor után mindketten mentek a maguk dolgára, így nem unják meg egymást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.