Isten veled, Vidám Park!

hullámvasút
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 01. 11:00
Hétfőn végleg bezárta kapuit a Vidám Park. Volt, aki szabadságot vett ki, míg mások gyerekeiket kérték ki az iskolából azért, hogy utoljára még egyszer szórakozhassanak a parkban.

Az utolsó napon már a nyitás előtt toporogtak a látogatók a kapuk előtt, sokan szabadnapot vettek ki a munkahelyükről csak azért, hogy elbúcsúzzanak a 175 éves Vidám Parktól.

– Tegnap jöttünk ki a gyerekekkel, mindenképpen látni akartuk utoljára a parkot. Azonban annyian voltak, hogy negyven perc alatt sem lehetett bejutni. Úgyhogy mára a gyerekeket kikértük az iskolától, hogy mindenre fel tudjanak ülni, utolsó látogatóként. Jó lenne, ha egyszer újjáépítenék – reménykedik Atti, aki családjával érkezett a zárónapra.

Egy dolgozó szerint, mióta kimondták a park halálos ítéletét, megugrott a forgalom: rengetegen akartak egy utolsót sikítani a Hullámvasúton vagy csak egy utolsó pillantást vetni a parkra, ahonnan mindenkinek van egy-egy kedves emléke. A legtöbb ember ezért szomorú volt. A dolgozók is elbúcsúztak a maguk módján szeretett parkjuktól.

Fotó: Bali Sándor

– Holnaptól nincs Vidám Park, elveszik tőlünk – mondták hangosbemondón, elcsukló hangon az egyik játékon. – Ezért kaptok még egy ajándék-percet! – tették hozzá a szórakozóknak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.