Gyurcsány Ferenc politikai látványpékséget nyitott

DK
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 25. 09:00
Három út áll Gyurcsány Ferenc előtt, hogy pártja életben maradjon. A DK vezetője külföldön bevált kampányfogásokat vet be a cél érdekében.
Bors

Október 23-án a Műegyetemen ellopta a show-t a többi baloldali szónok elől Gyurcsány, akit csütörtökön rendesen ekéztek is ezért. Szanyi Tibor (MSZP) például egyenesen a Fidesz-frakcióba ültetné át a volt szocialista kormányfőt.

– Gyurcsány politikai látványpékséget nyitott – mondta minderre Kiszelly Zoltán politológus.

Meghökkentő akcióinak azonban mindig van valamilyen előzményük: általában egy-egy sikeres külföldi kampány adja az ­alap­öt­le­tet, amit aztán magyar közegbe ültet át. Az elmúlt egy év akcióit néztük át. (Kerestük Gyurcsány Ferencet is, de nem akart nyilatkozni.)

Éjszakázás

Előzmény: 2013 februárjában Ukrajnában Vitalij Klicsko pártja, az Udar (Ütés) húsz képviselője töltötte bent az éjszakát a parlamentben tiltakozásul, mert a kormánypárti képviselők a hiányzó honatyák helyett is szavaznak. 

Gyurcsány októberben öt társával éjszakázott a Parlamentben, az iskolarendszer átalakítása ellen tiltakoztak.

Éhségsztrájk

Számos előzménye van: Egyike ennek BB Évi 2006-os ak­ciója. A valóságshow hőse azt tervezte, hogy napokra sátrat ver a Parlament elé, és éhségsztrájkba kezd.

Gyurcsány 2012 szeptemberében állított fel sátrat egy hétre három DK-képviselővel a Kossuth téren.

Horgászás

Előzmény: Putyin 2007-ben került be először a híradókba azzal, hogy mint a legtöbb, vízpart közelében élő orosz, ő is kedvtelésből pecázik. Akkor csukát fogott, majd emelte a tétet: legutóbb már egy sikeres bálnavadászaton vett részt.

Gyurcsány a Kötcse melletti tavon kirándult, és egy ötkilós pontyot fogott. Vagy legalábbis azzal fotózkodott.

Három út áll a DK előtt (Fontosságuk sorrendjében.)

1. El kell érniük, hogy a DK bekerüljön a választási koalícióba harmadikként az MSZP és az Együtt PM mellé. Ehhez túl kell szárnyalniuk az Együtt támogatottságát, és Gyurcsánynak hátrább kellene lépnie a politikai frontvonalból. Valószínűsége: 35%

2. Önállóan bejutni a parlamentbe. Ehhez 5 százaléknyi szavazat kell, jelenleg 4 százaléknyi támogatottsága van. Valószínűsége: 60%

3. A kis pártokkal (Kuncze Gáborral, Fodor Gáborral) összefogni, velük együtt bejutni. Valószínűsége: 5%

Kevés ideje maradt (Kiszelly Zoltán politológus elemzését szedtük pontokba.)

Gyurcsánynak két-három hónapja van, hogy tovább növelje a Demokratikus Koalíció népszerűségét.

Február–március körül már látható, hány szavazatra számíthat a választáson.

Idejét lerövidíti, hogy karácsony és újév idején szünetel a kampány: kiesik egy hónap. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.