Gyerekeket mérgezett droggal a bicskei családanya

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 15. 17:00
Egy bicskei anyát, annak f iát és egyik rokonukat tartóztatták le a rendőrök, mert drogot árultak gyerekeknek és tiniknek. A család több faluban is terjesztette a kábítószert, többször rosszul is lettek tőle a kicsik.
Bors

A bicskei rendőrök saját otthonukban, egyszerre fogták el az egész családot - olvasható a police.hu oldalán. Az utóbbi időben ugyanis egyre több helyről kapták a jelzést, hogy ismeretlenek Bicskén, és annak környékén - Tinnyén, Etyeken, Zsámbékon és Csákváron - zöld, növényi termékeket árulnak, főként gyerekeknek és tiniknek. A potpourri nevű kábítószertől azonban többször is rosszul lettek a fiatalok, megesett, hogy kórházi kezelésre is szorultak.

A rendőrség azonnal nyomozni kezdett az ügyben, végül eljutottak a bicskei családhoz. Kiderült, az 52 éves V. Istvánné, 28 éves fia, Attila, és rokonuk, a 41 éves V. István postai úton szerezte be a drogot, majd továbbadták a fiataloknak. Egy-egy nap ezzel az üzlettel megközelítőleg 60-100 ezer forintot kerestek. – A bírósági meghallgatásukra október 13.-án került sor, melynek során a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte anya és fia előzetes letartóztatását, míg rokonukat házi őrizetbe helyezte. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.