Elképesztő lényekkel él együtt a fura nő

PUBLIKÁLÁS: 2013. október 09. 12:30
Sokan irtóznak a szaguktól, egy amerikai nő viszont rajong a bűzösborzokért. Deborah Cipriani a mások által került állatok mentésére tette fel az életét.
Bors

Különleges házikedvencekkel osztja meg ötszobás házát Deborah Cipriani. Az ötvenéves ohiói asszony az USA egyetlen szkunk-, vagyis bűzösborzmenhelyét üzemelteti, félszáz állatot pedig a saját otthonában nevel.

– A szkunkok imádnivaló, ragaszkodó állatok. Mindegyikük külön személyiség és családtag. Néhány még az ágy­ba is bebújik mellénk éjszakánként – mesélte a Mirror című brit napilapnak Cipriani.

Az állatbarát nő és férje, Kevin 2000-ben szerezte be az első bűzösborzot, azóta mindketten az egész életüket a szúrós szagú állatok nevelésének szentelik.
– Minden reggelem etetéssel és az állatok megfürdetésével kezdődik, csupán ez három órát vesz igénybe. Munka után ugyanez a menetrend. Fárasztó ugyan, azonban a borzaim nélkül sokkal lustább lennék, ők tartanak fitten – folytatta a nő.

Ciprianit az állatok szaga egyáltalán nem zavarja, sőt, már követői is akadnak. ­Ang­liából, Hollandiából és Franciaországból is meglátogatták már a Szkunk Mennyország névre keresztelt otthonát, ahol minden szeptemberben jelmezes bűzösborz-fesztivált rendeznek.

– A szaguk miatt nagyon rossz a borzok megítélése, pedig valójában szeretetreméltó, bájos teremtések. Azt hiszem, hogy maguk a szkunkok választottak ki erre a nemes feladatra, én pedig életem végéig gondozni fogom őket – ígérte az ohiói asszony.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.