Napi hűha: a napozás a hosszú élet titka

Dánia
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 29. 18:00
A Koppenhágai Egyetem kutatói szerint a rendszeresen napozó embereknél fele akkora a halálozás kockázata, mint azoknál, akik kerülik a napfényt.
Bors

A dán szakértők az ország teljes, 40 év feletti lakosságát vették alapul, és több mint négymillió embert elemeztek és elékpesztő eredményre jutottak a napozás pozitív hatásaival kapcsolatban.

A vizsgálat eredménye annak fényében érdekes, hogy az UV-sugárzás miatt a legtöbben óva intik az embereket a túlzott napozástól, ám kiderült, hogy a néhány valóban káros hatás mellett a napfény csökkenti a szívroham és a korai halálozás kockázatát, emellett pedig csonterősítő hatása is van.

– Az adatokból levont közvetett következtetés szerint sok egyénnél pozitív egészségügyi hatást figyeltünk meg, ennélfogva szerintünk megkérdőjelezhető a napfény általános kerülésére vonatkozó tanács – olvasható az Inter­national Journal of Epidemiology című szakfolyóirat hasábjain. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.