Kövér László szerint Illés Zoltán sértő, de nem kirívóan sértő kifejezéseket használt kedden a parlamentben az LMP-s Szél Bernadett kérdésére reagálva, ezért a házelnök úgy döntött, nem szab ki büntetést a környezetvédelmi államtitkárra.
Az Országgyűlés házbizottságának csütörtöki ülését követően az MSZP, az LMP, a DK és az Együtt-PM politikusnői közös sajtótájékoztatón ítélték el a kormányoldal szerintük nőket másodrendű állampolgárként kezelő gyakorlatát.
Mint megírtuk: Illés a parlamenti vitában többek között azt mondta Szélnek: „attól még, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos”. Az Országgyűlés elnöke elmondta, Illés Zoltán összességében államtitkári pozíciójához méltatlanul válaszolt Szél Bernadettnek. Kiemelte, az eset után Kocsis Máté a Fidesz-frakció nevében bocsánatot kért az ülésteremben, amit helyesnek tart és maga is csatlakozik hozzá.
Szél Bernadett ezt megelőzően úgy fogalmazott, Illés válasza felháborítóan sértő és szexista volt, amivel sértette a parlament méltóságát. Az ellenzéki politikus szerint a házelnöki büntetés elmaradása azt mutatja, hogy a Fidesz nők és férfiak, illetve kormányoldal és ellenzék között is kettős mércével mér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.