Hiába ellenkezett, de lefogták a trafik eladóját

trafik
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 14. 23:00
Hiába próbálta visszatartani a tetteseket az alkalmazott, két férfi kirabolt egy dohányboltot Kiskunfélegyházán. A trafik biztonsági kamerája mindent felvett, a támadókat keresik.
Bors

Rablás bűntett miatt indított nyomozást a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya rablás az egyelőre ismeretlen tettesek ellen. A két férfi szeptember 12-én 20 óra 53 perckor ment be a trafikba - írja a Beon.hu.

– Egyikük, az idősebb férfi mindenfajta figyelmeztetés nélkül belépett a pult mögé és lefogta eladót. Közben a társa nyugodtan kirámolhatta a kasszát – tájékoztatta lapunkat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Az egyik férfi 50-55 éves, kb. 170 cm magas, vékony testalkatú, váll alá érő hosszú hajjal.

– Piros színű baseball sapkát (rajta "3M" felirattal), kék színű feltűrt ujjú farmerkabátot, alatta kék színű inget, kék színű farmernadrágot és fekete színű félcipőt viselt. A fickó elég nehézkesen mozgott - mintha húzná a lábát - illetve a jobb lapockájánál hajlott “púpos”. A másik férfi 30-35 éves, kb. 185-190 cm magas. Rövid barna hajú (kopaszodó), kerek arcú, körszakállas, pocakos pali, aki fekete színű bőrkabátot, kék-fehér hosszanti csíkozású inget, kék farmernadrágot, sötét színű zoknit és szürkés színű papucsot viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki felismeri bármelyiküket, akár névtelensége megőrzése mellett hívja a rendőrséget a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve tárcsázza a nap 24 órájában hívható 06 76 562-200 ügyeleti telefonszámot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.