Gyurcsány eltemette az ismert újságírót

tévedés
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 04. 10:00
Aczél Endre forog a sírjában – mondta Gyurcsány Ferenc budapesti alternatív tanévnyitóján. A néven nevezett újságíró eközben a főváros másik szegletében éppen a születésnapjára készült.
K. Cs.

Alternatív tanévnyitót tartott Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök a Demokratikus Koalíció elnökeként félórás beszédében eleinte a kormány oktatási irányvonalát ostorozta, a tizedik percben pedig már a kultúrpolitika fideszes bugyrainál tartott.

Szerinte a jelen kor semmiben sem különbözik a Kádár-korszak központilag meghatározott, ideológiával átitatott időszakától.

Mindez szeptember 1-jén történt. Az pedig kizárólag a véletlen számlájára írható, hogy beszéde egy nappal Aczél ndrének, a Népszabadság publicistájának 69. születésnapja előtt hangzott el. De mi is történt pontosan?

Gyurcsány tizenkét perce beszélt már, amikor azt kezdte fejtegetni: lehetetlen alakok ítélkeznek arról, hogyan mondja a színész a szövegét – itt vont párhuzamot Kádár János fő kultúrideológusa, Aczél György kétes munkássága és az általa emlegetett szélsőségesek között.

És ekkor temette el hirtelenjében az újságírót. A következőképpen tette: „Mi ez, kérem szépen? Aczél Endre forog a sírjában.”

A hibát nem vette észre rögtön, az emelvényről lelépve viszont már érezte, valami nem stimmelt a szövegében. Nem sokkal később pedig tárcsázta Aczél Endre számát. 

– Elnézést kért az újságírótól a nyelvbotlásáért – mondta lapunknak Gyurcsány szavait tolmácsolva Wirsching Viktória.

Aczél pedig megnyugtatta, ­új­ság­írói pályafutása során többször keverték már össze beszédekben, kommentekben a nevét Aczél Györgyével, és a tévedések során legtöbbször annak rendje és módja szerint meg is „halasztották”. 

Aczél Endre a Borsnak azt mondta: elfogadta Gyurcsány bocsánatkérését, bár hozzátette: furcsa érzés kerítette hatalmába, amikor értesült arról, mit is mondott a politikus. Gyurcsány lapunknak úgy emlékezett: hibát már ejtett szónoklataiban, ám nevet még nem tévesztett.

Franek úr és Kubaszov Gábor

Torgyán József kisgazda vezetőként nevezte még a kilencvenes évek elején Franek úrnak az akkor őt faggató Franka Tibort egy élő vitaműsorban. Az MSZP-s Kovács László pedig a köztévé egyik korábbi, reggeli műsorában beszélt a Kubatov-listákról, ám Kubatov Gábor nevét Kubaszovnak ejtette. (Valerij Kubaszov Farkas Bertalan űrhajóstársa volt az 1980-as űrutazás során.)

Nyugaton sem jobb a helyzet

Joe Biden amerikai alelnök az egyik legkínosabb szi­tuációba futott bele egy kampányrendezvényen, még 2008-ban. Épp Missouri állam volt szenátorát, Chuck Grahamet éltette a színpadon, amikor felkiáltott: állj fel, Chuck, hadd lásson mindenki! Rajta kívül mindenki tudta: Graham tiné­dzserkora óta tolószékben él.

Barack Obama amerikai elnök George Osborne brit pénzügyminisztert Jeffrey-nek szólította egy londoni találkozón. Később Obama bevallotta: fogalma sem volt, kicsoda a brit pénzügyér. Nevét kedvenc énekesével, Jeffrey Osbornéval keverte össze.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.