Aktuális

Döbbenet: háromszor halt meg a 13 hónapos kislány

Bors

2013. szeptember 23. hétfő 21:00

Miután három infarktusa és egy agyvérzése volt, szülei már majdnem feladták, de a csoda megtörtént: a kicsi négy hét alatt felépült, ma pedig teljesen egészséges.

Amit az orvosok egy apró mellkasi fertőzésnek gondoltak, abból a valóságban három szívinfarktus lett. A 13 hónapos Willow szüleit szinte semmi pozitívummal nem kecsegtették az orvosok. Azt mondták nekik, ha kislányuk túl is éli, biztosan maradandó agykárosodásai lesznek.

Éppen ezért döbbentek le maguk a sebészek is, miután a kicsi négy hét alatt rendbe jött. Gyakorlatilag teljesen egészséges, olyan, mint bármelyik másik gyerek az ő korában - írja a Daily Mirror.

Fotó: Caters News Agency

Szülei kálváriája június 23-án kezdődött. Miután kislányuk súlyos betegnek tűnt, berohantak vele az angliai Northampton központi kórházába, hogy az orvosok segítsenek a rejtélyes rosszulléten. De a kislány állapota csak tovább romlott az elkövetkező három órában. Az orvosok ráadásul félrediagnosztizálták, mellkasi fertőzésre gyanakodtak. 

A kislány két infarktust kapott, szíve négy és fél percre leállt, ami azt jelenti, hogy addig gyakorlatilag halott volt. Ekkor már a szakemberek számára is kiderült, mi a probléma: szívizomgyulladás támadta meg Willow-t, ami az egyik legsúlyosabb szívbetegségnek számít. Ez a vírus a legtöbb esetben mumpsz vagy megfázás révén támadja meg a szervezetet.

Willow-t Leicesterbe vitték, hogy szívátültetést hajtsanak rajta végre. Az út több, mint két órán át tartott, de a kicsi kitartott. Az ottani kórházban először lélegeztetőgépre tették a törékeny csecsemőt, hogy a következő lépésről tanácskozzanak, ilyenkor minden apró döntés az életről dönthet.

Az orvosok közben úgy döntöttek, még várnak egy kicsit. Willow a lélegeztetőgép alatt teljesen felépült, tizenkét nap után lekapcsolták.

Fotó: Caters News Agency

Azonban 45 perccel a lekapcsolás után megkapta harmadik szívrohamát is és egy agyvérzése is volt, kétszer kellett újraéleszteni. Ekkor minimális esély volt arra, hogy szülei valaha is normálisan kapják vissza gyermeküket. Az orvosok azt mondták, az agyvérzés vagy megöli lányukat, vagy maradandó agykárosodással kell tovább élnie. Aztán megtörtént a csoda.

Willow pár nap alatt felépült, és kórházba kerülése után egy hónappal már saját lábán ment haza.  

“A kislányom ma ugyanolyan boldog, mint ez előtt a szörnyűség előtt volt. Háromszor meghalt, de mindig ragaszkodott az élethez, ez egy csoda. Ő egy kis harcos, nagyon büszkék vagyunk rá és boldogok vagyunk, hogy újra itthon van” - mondta Willow édesapja.  

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

További cikkek

Kellemetlen

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

Baleset

Két mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre: Szörnyű tragédia történt Bács-Kiskun megyében

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek most Magyarország legolcsóbb új autói, ki nem találná, melyik márka áll az élen

mindmegette.hu

A mennyei méhpempő: 8 áldásos hatása az egészségedre

life.hu

A TV2 híradósa az esküvőjére készül: Vitányi Judit volt, hogy túl öregnek érezte magát a fehér ruhához

magyarnemzet.hu

Segítségre szorul a balesetet szenvedett erdélyi gyermekkórus

boon.hu

Hajléktalanná vált a két miskolci mentős (videóval)

origo.hu

Az ember szemén látszik a halál időpontja

nemzetisport.hu

NB I: Puskás Akadémia–Ferencváros – élőben az NSO-n!

vg.hu

Modern fegyvereket kérnek Moszkvától az ukrán szakadárok

astronet.hu

Februári horoszkóp 2022: intenzív időszak csodás lehetőségekkel és mély megélésekkel

magyarnemzet.hu

A szülész-nőgyógyász rácáfol Márki-Zay Péter szavaira

borsonline.hu

Most adták ki a meteorológusok: borzalmas, ami az ország felé tart

origo.hu

Mindenki kinevette ezt a lényt A Jedi visszatér forgatásán - videó