Visszaengedte az óriás harcsát Robi

harcsa
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 13. 09:00
Hatalmas méretû harcsa akadt a hét végén egy mátrafüredi pecás horgára Gyöngyöspatán. A közel mázsás fogásból végül mégsem készült ünnepi ebéd.
Balajti Péter

Tízkilós halnak is örült volna a 23 éves Tajti Róbert, aki cimborájával, Tóth Péterrel indult horgászni a gyöngyöspatai tóra. Ne­gyed­óra sem kellett és kiderült, jó, hogy nem volt egyedül a hobbipecás.

– Többször is lejöttem már ide horgászni, de hatból hatszor üres kézzel tértem haza. Most viszont mintha kárpótolni akart volna a tó, hiszen minden idők legnagyobb itteni harcsája akadt a horgomra – meséli Róbert. – Tizenöt percnyi kuttyogtatás, vagyis a víz felszínének harcsacsalogató ütögetése keltette fel a kapitális állat figyelmét.

– Ráharapott a csalira, és vagy jó hetven métert húzott bennünket. Csavarta a botot, forgatta velünk a csónakot, és csak néha mutatta a farkát, ami alapján huszonkét kilósra saccoltam. Mázlim volt, hogy nem feküdt le a víz aljára, de majdnem egyórás küzdelem után is csak ketten tudtuk a csónakba beemelni. Akkor már ötvenkilósra tippeltük, és valószínűleg ezzel a tudattal is térünk nyugovóra, ha édesapámék nem sietnek ki hozzánk mérleggel és centivel a partra. Amikor megmértük, leesett az állunk, mert kiderült: egy 240 centis, 98 kilós halat fogtunk – számolt be a rekorder. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.