Trendi napszemüvegben nyomulnak a fideszesek

politikusok
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 30. 11:00
A napszemüveg mára a divat elengedhetetlen kellékévé vált, így nem csoda, hogy a magukra adó fideszes politikusok is parádéztak már a legkülönfélébb modellekben. A Bors összegyűjtötte, hogy milyen fazonokat hordanak a jobboldalon. A szemüvegeket egy névtelenségét kérő optikus véleményezte.
Bors

Orbán Viktor

A miniszterelnök hivatalos eseményeken és öltönyhöz sosem vesz fel szemüveget, ami a politikában jó pontnak számít, hiszen az etikett szerint sem illik például szemüvegben beszédet mondani. A kormányfő azonban feltöltött a Facebookra egy olyan képet, amelyen egy műanyag keretes, kissé nagymamadivatú nap-
szemüveget viselt, amikor Kőszegen sétált.

Itt sem vétett a protokoll ellen, ugyanis abban az esetben megengedett társalgáskor a napszemüveg, ha a partner is visel egyet. A Bors által megkérdezett optikus szerint Orbán mellényúlt a választással, ugyanis neki egy kevésbé vastag keretes szemüveg állna jól.

Lázár János

A miniszterelnökséget vezető Lázár államtitkárra a fotó alapján rögtön ráakasztották a Mátrixból ismert Smith ügynök gúnynevet. A keskeny lencsék valóban kölcsönöznek egy bizonyos fokú „kúlságot” a viselőjének.

Habár a politikában nem megszokott ez a típus, egy fiatalos honatyának jó választás lehet. Persze csak olyankor viselje, ha nem neki kell a kamerák előtt szerepelnie.

 

L. Simon László

A volt kultúráért felelős államtitkár remek érzékkel nyúlt bele a hétköznapi nyelvezetben „Magnum-szemüvegként” emlegetett típusba. Kerekebb arcához kiváló kiegészítő, nem beszélve arról, hogy formája miatt nem is annyira feltűnő a tömegben, politikai rendezvényeken is nyugodtan viselhető.

 

Varga Mihály

A nemzetgazdasági miniszter napszemüvege jó választás, azonban túlságosan „hivatalos” formát kölcsönöz Vargának. Azt sugallja, mintha inkognitóban szeretne maradni, ami egy politikustól nem a legjobb húzás.

A miniszter a hétköznapokban kerekített lencséket használ, ami sokkal jobban áll neki. Talán napszemüvegben is hasonlót kellene kipróbálnia.

 

Pintér Sándor

A belügyminiszter gyakran látható sötét lencsékkel. Ez annak köszönhető, hogy a tárcavezető egyébként is szemüveges és nem hagyományos fajtát visel, hanem fényre sötétedő lencsékkel ellátott okulárét.

A keret nélküli, vékony fém szárral ellátott szemüveg egyébként rendkívül trendinek számít. A formája viszont melléfogás, a vékony szárhoz laposabb lencse dukálna. Igaz, ez megbocsátható, hiszen elsősorban a látásjavítás miatt van szükség a szemüvegre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.