Színészből lett büfés Józsi

Azt mondják, nála lehet az egész parton a legjobb hekket kapni, és ha szerencséje van a vendégnek, egy kis humorral, miniszínházzal is szolgál mellé. Sinka József egykori színész a Velencei-tó legendájává nőtte ki magát.

– Nem tegnap volt, az igaz, de életem legszebb időszaka volt. A színház az örök tudás földje – szögezi le könnybe lábadt szemmel a gárdonyi strand büfése. – Édesanyám kiváló színész volt, együtt járt a színművészetire Koncz Gáborral és Bujtor Istvánnal, így kerültem én is a színészi pályára.

Játszottam többek között a Várszínházban, a Tháliában és a Vígben is. Voltak vicces szerepeim, például én voltam a fa az Óz, a csodák csodájában. Kedvenc darabom a Bal négyes páholy volt, abban pincért alakítottam. Akkor még nem tudtam, hogy aztán rajtam ragad ez a szerep a civil életben is.

József akkor hagyta abba a színészkedést, amikor megszületett a lánya, mert szükség volt a biztos megélhetésre, és úgy tűnt, a színészetből nem tud eltartani egy családot. Így aztán a kevésbé szép, de biztosabb megélhetést választotta: színházi büféket üzemeltetett.

Aztán Pécsre költözött, ahol a kővágószőlősi bányában vállalt munkát. Abból építette fel budakalászi családi házát. Csakhogy tönkrement a házassága, a házat otthagyta a családnak, és a Velencei-tó mellett kapott pincéri állást.

– Itt Gárdonyban a Paprika csárdában dolgoztam, mikor betért hozzánk az egykori kollégám, egy híres színész felesége. Tőle vettem át ezt a kis büfét, a mai napig tőle bérelem. Nem akarom mondani a kolléga nevét, nehogy neki kellemetlen legyen. Szeretem ezt, ha tapsot nem is, elismerést bőven kapok a vendégeimtől, mert mindig odafigyelek rájuk.

Én az argentin hekkre esküszöm, annak sokkal finomabb a húsa. Csak ilyet árulok. Végül is elégedett vagyok a sorsommal, de néha arra gondolok: ha maradtam volna a színészetnél, talán az én nevemet is ismerné az egész ország. Még mindig hiányzik a színpad – érzékenyült el a jobb sorsra érdemes büfés.