Sarkozy azonnal szobára vitte Brunit

Carla Bruni
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 14. 16:00
Intim részleteket fecsegett ki a nej egy tévéműsorban. Azt is elmondta, rögtön tudta, ő az igazi.
Bors

Meglepően őszintén beszélt magánéletéről és Nicolas Sarkozyről Carla Bruni korábbi francia first lady az amerikai CNBC televíziónak adott interjújában. A modellből lett énekes elárulta, Sarkozyvel 2008-ban, egy vacsorán találkozott először és azonnal egymásba szerettek.

Főleg a férfi intelligenciája, karizmája és kedvessége vette le a lábáról, illetve az, ahogyan beszél. Végigflörtölték az egész partit, majd együtt távoztak. Bár további részleteket nem árult el az estéről, Bruni nevetéséből könnyen kikövetkeztethetô, miként folytatódott a nagy találkozás.

A 45 éves énekesnő elárulta: tudta, hogy megtalálta az igazit. Nos, tippje bevált, korábban ugyanis mindketten sokszor váltogatták a partnereiket, az elmúlt öt esztendô viszont elképesztő harmóniában telt, született egy kislányuk is. Bruni most már bevallotta: nagyon megörült, amikor kiderült, hogy férje elveszítette a választásokat.

– Arra gondoltam, végre több időnk lesz egymásra és a gyerekekre, mert addig ugyanis szinte csak a munkájának élt – mondta Bruni, aki szerint azóta is dúl köztük a szerelem. Nemrég jelentkezett új albummal, amelyre írt egy szerelmes dalt is Sarkozyről. Bár a szám címe az Én Raymondom, maga a szöveg Sarkóról szól.

– Megkérdeztem tőle, nem bánja-e, hogyha írok róla egy számot, de abban Raymondnak nevezem majd, mire azt felelte: nem. Azóta néha otthon is így szólítom, csak a vicc kedvéért – tette hozzá Bruni.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.