Potyautas állatfajok bolyonganak a tengereken

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 18. 10:30
Ahogyan annak idején az igen kártékony krumplibogár is tengeri úton került Európába, úgy az óceá­nokat átszelő kereskedelmi hajókon ma is számos állatfaj utazik „potyautasként”. 
hanna

A kereskedelmi hajózás hőskorában a fedélzeten, illetve a rakomány között megbúvó, számos fertőző betegséget hordozó patkányok jelentették a legnagyobb veszélyt a tengerészekre, no és persze a kikötők lakosságára. Minden idők talán legpusztítóbb járványát, az 1300-as években több tízmillió ember halálát okozó pestist leggyakrabban a patkányokon élősködő bolhák közvetítették.

Az első sikeres járványellenes intézkedést – negyvennapos zárlatot és karantént – e szörnyű betegség megfékezésére a Velencei Köztársaságban vezették be.

Hála az egyre szigorodó higiéniai előírásoknak, világméretű járványt hordozó állatok aligha kerülhetnek fel a hajók fedélzetére, ám a rakományokban, a vízbe merülő hajótesten, valamint az úgynevezett ballasztvízben mind a mai napig számos potyautas faj utazza át a világot – mutatott rá egy friss nemzetközi kutatás, amelyben mintegy kétmillió tengeri járat tapasztalatait összegezték.

Eszerint például több mint száz hangyafaj vándorol a földrészek között, közülük például az igen kellemetlen csípésű tűzhangya rendkívül veszélyes lehet. Argentínából Európába érkezett több olyan hangyafaj, amelynek elterjedése akár az ökoszisztéma felborulását is eredményezheti bizonyos területeken.

A Kaszpi-tengerben őshonos vándorkagyló éppen fordított utat járt be, és ellepte Észak-Amerikát, különösképpen a Nagy-tavak vidékét. Itt víztisztító berendezésekben, városi vízvezetékekben megtelepedve képes óriási károkat okozni.

Az Indiai- és a Csendes-óceánban őshonos zöld alga már Kaliforniában, Japánban, sőt a Földközi-tengeren is új életteret talált, Monaco környékén például aggasztó mértékben elszaporodott. 

Hírhedt inváziós faj a krumplibogár

A nemzetközi kereskedelmi hajózás híres-hírhedt állati potyautasa a krumplibogár, amelynek őshazája Mexikó. Itt a nagy szárazság miatt e bogarak természetes elhalásának mértéke igen magas volt, a csapadékosabb Észak-Amerikában azonban óriási mér­tékben elszaporodtak. Először 1876-ban fedezték fel egy Európába tartó hajó rakományában. Az öreg kontinenst 1922-ben, egy Franciaországba irányuló útvonalon át hódította meg a rendkívül kártékony bogár, amely a közhiedelem szerint Colorado államból származik, ezért aztán kolorádóbogárnak is nevezik.

175 fajt szállított a japán cunami

A 2011. március 11-i japán cunamit követően mintegy másfél millió tonna hulladék került a tengerbe. A szemét között tizenöt hónapon át vándorolt az óceánokon az a két tartályhajó, amely végül Oregon állam ­part­jainál állapodott meg. A roncsokkal 175 faj képviselői érkeztek meg Amerika partjaihoz, köztük barna algák, rózsaszínű kagylók, rákszerű élőlények egész sora – adta hírül a Nature.com tudományos hírportál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.