Pestre jött a világszépe

világszépe
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 15. 11:00
Titokban látogatott hazánkba a világszépségverseny nagy hatalmú tulajdonosa, Julia Morley. A Miss World örökös elnöknőjét Hajdú Péter és Sarka Kata fogadta Budapest egyik nívós éttermében.

A Bors olvasó riporterének sikerült elcsípni a különleges vendég érkezését, habár a fotó készültekor nem is tudta pontosan, kit fényképez.

– Kitüntetett figyelemmel fo­gadták az étterem dolgozói a hölgyet, akit Hajdú Péter és Sarka Kata asztalához kísértek – kezdte beszámolóját olvasó riporterünk, akinek Julia Morley-t sikerült lencsevégre kapnia, amiért természetesen jár a tizenötezer forint.

Julia Morley érkezéséről csak a bennfentesek tudtak. A szerkesztőségünkbe eljuttatott képek azonban lebuktatták. Lapunk megkereste Sarka Katát, aki elismerte, valóban fontos vendégeket fogadtak tegnap este, de a találkozóról nem árult el részleteket.

– Miss World 2012, azaz Ven Hszia-jü és Mister World, tehát a világ legszebb lánya és legszebb fiúja tartózkodik hazánkban – mondta el a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója, majd kérdésünkre hozzátette, számára férje, Hajdú Péter a világ legjobb pasija.

A Bors egyébként úgy tudja, amíg Magyarországon tartózkodik, Julia Morley jótékonykodik is, beteg gyerekeket látogat meg a napokban, utána pedig Ukrajnába utazik tovább. Hajdú Pétert is elértük, aki elárulta, hogy a vacsorán részt vett az idei és a tavalyi magyar szépségkirálynő, Rákosi Annamária és Cserháti Tamara is.

– Nagyon örülünk, hogy a külföldi vendégek elfogadták a meghívásunkat, de az üzleti vacsora részleteiről nem árulhatok el semmit – zárta rövidre a producer.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.